Az EU véget vet a multik adózási trükközéseinek

A pénzügyminiszterek tanácsa elfogadta egy olyan irányelv vázlatát, mely megakadályozná az adóelkerülést. A tagállamok számára kötelező lesz az implementáció, a határidő 2019.

Az Európai Tanács gazdaságpolitikáért, adóügyi kérdésekért és a pénzügyi szolgáltatások szabályozásáért felelős, a tagállamok pénzügyminisztereiből álló Gazdasági és Pénzügyi Tanácsa (ECOFIN) tegnap elfogadott egy határozatot, melynek célja egy olyan irányelv kiadása, amely a reményeik szerint megakadályozza azt, hogy a multinacionális vállalatok (főként a nem EU-s székhelyűek) az unión belül „trükközzenek” az adózással – vagyis kihasználják azokat a lehetőségeket, melyek biztosítják, hogy egy kedvező adózást biztosító országban fizessenek, így a többi országban, ahol tevékenykednek, a költségvetések jelentős adóbevételtől esnek el.

Mindez már évek óta forró téma, az IT café is többször beszámolt róla, hogy az EU-ban gyakorlatilag az összes nagy multinacionális technológiai vállalat is (pl. a nemrég célkeresztbe került Apple, a Google, a Microsoft stb.) alkalmazza ezt az adóoptimalizálási módot (lásd híradásunkat a Google és a „holland szendvics” viszonyáról)

A még vázlatnak számító irányelv az OECD 2015-ben kiadott ajánlásán alapul – mint beszámoltunk róla, az adóelkerülés olyan globális problémává vált napjainkra, hogy annak már komoly negatív gazdasági hatásai vannak, ugyanakkor mindeddig igen vontatottan halad az ilyen trükközés elleni fellépés.

A javaslat többek között egy új, a multinacionális vállalatokat érintő szabályozás felállítását célozza a bank- és a pénzügyi szektorban.

Az irányelv része a társasági adóról szóló, még tavaly októberben benyújtott irányelv-csomagnak. Életbe lépéséhez az Európai Parlament képviselőinek meg kell szavazniuk.

Ha elfogadják, a tagországok számára kötelező lesz a jogi implementáció, melynek határideje 2019. december 31. lesz.

Azóta történt

Előzmények