Fogyasztóvédelmi ellenőrök a neten

Az Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség (FVF) 50 internetes áruházat áttekintő ellenőrzése kiderítette, hogy közülük mindössze 5 rendelkezik a gazdasági tárca Engedélyezési és Közigazgatási Hivatalának nyilvántartási számával. Az ellenőrzés kiterjedt a hírportálokon üzemeltetett bevásárlóközpontokra és az önálló webhelyen működő üzletekre is. Főként olyan termékek forgalmazását vizsgálták, amelyek nemzetközi és hazai tapasztalatok szerint igen keresettek az internetes boltokban. Ilyenek a könyv, a CD, a számítástechnikai és a szórakoztatóelektronikai eszközök, a játékok, a mobiltelefonok, a gyógyhatású készítmények és a készételek.

A legnagyobb probléma a szakértők szerint az, amikor egy csomagküldő társaság nyilvántartásba vétel nélkül kezdi meg a működését – azaz jogosulatlan kereskedelmi tevékenységet végez –, s így rejtve marad az ellenőrző hatóságok elől. 46 esetben hiányoztak fontos információk, például a gazdálkodó szervezet cégneve, adószáma, a szolgáltatás, valamint a szállítás költsége.


 

 

Az elektronikus kereskedelmet érintő jogszabályok középpontjában a fogyasztói bizalom áll, mivel a vevő és az eladó általában egymástól nagy távolságra helyezkedik el. Ennek tükrében különösen helytelen, hogy a szolgáltatók sokszor nem tesznek eleget a jogszabályokban foglalt nyilvántartási és tájékoztatási kötelezettségeiknek. Előbbi az elektronikus csomagküldők hatékony hatósági kontrollját szolgálja, utóbbi az áruk megismerését hivatott elősegíteni. Tájékoztatási hiányosságok miatt több fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményeztek az FVF ellenőrei a vizsgált vállalkozások székhelye szerint illetékes területi felügyelőségeknél, ám az kiszabható bírságokról nem nyilatkoztak. Mivel nagyon sok hibát találtak, idén is folytatják az internetes kereskedelem ellenőrzését, részben az elektronikus kereskedelemről szóló törvény 2004-ben hatályba lépő módosítása alapján.

Azóta történt

Előzmények