Függőséget okoz az e-mail

„Hetente akár két munkanapot is eltölthetünk e-mailezéssel” – hangzott el azon a sajtókonferencián, amelyet a Symantec és az Információs Társadalom- és Trendkutató Központ (ITTK) szervezett a Budapesti Műszaki Főiskolán az e-mail-használati szokásokról. Az it-biztonsági vállalat megbízásából nemrég egy piackutató cég mérte fel a számítógép-használók e-mailezési szokásait. Az 1700 user bevonásával készült közvélemény-kutatás szerint az európaiak 75 százaléka ismerte el, hogy valamilyen szinten e-mail-függő, míg minden ötödik felhasználó annyira addikt, hogy pánikba esik, ha nem férhet hozzá elektronikus leveleikhez.

A kutatás a felhasználókat négy kategóriába sorolta. A tudatosak (49 százalék) nem idegeskednek az e-mailjeik miatt, szigorúan csak a munkahelyükön és munkaidőben ellenőrzik levelesládájukat. A totálisan függők (21 százalék) kényszeresen ellenőrzik elektronikus leveleiket, és pánikba esnek, ha nem férhetnek hozzájuk. Az elutasítók (10 százalék) az e-mailt csak az alapvető rendeltetése szerint és csak nagyon ritkán használják, inkább a verbális kommunikációt részesíti előnyben. A passzívak (6 százalék) pedig annyi e-mailt kapnak, hogy a levélhalmaz egy idő után teljesen átláthatatlanná válik, így ők még a postaládájuk megnyitásától is rettegnek.

A Symantec-kutatás szerint a vállalatok 91 százalékánál tavaly az elektronikus levelek mennyisége mintegy másfélszeresére nőtt, így az alkalmazottak is több időt töltenek e-mailjeik olvasásával és megválaszolásukkal. A megkérdezettek 52 százaléka tölt naponta két óránál is többet levelezéssel, 15 százalék pedig napi négy óránál is többet, azaz hetente akár két munkanapnyi időt.

„Az e-mail-függőség ilyen méretű kialakulásában több tényező is közrejátszhat” – mondta el Konkoly Thege Szabolcs, a Symantec területi igazgatója. „Az e-mail manapság már jóval több, mint egyszerű kommunikációs eszköz. Gyakran használják naptári bejegyzések és nevek, címek, telefonszámok, események visszakeresésére is. Az e-mail mára tulajdonképpen egy naponta vezetett naplóra hasonlít leginkább, egyáltalán nem meglepő, hogy használói erre támaszkodnak az üzleti életben.”

Túlórázó levelezők

Úgy tűnik, mára az e-mailnek a munkanapot is sikerült meghosszabbítania, 54 százaléka az alkalmazottaknak ugyanis már a 9 órai munkakezdés előtt megnyitja postaládáját, és délután 5-kor ellenőriz utoljára. Sőt, a megkérdezettek között akadt olyan is, aki már reggel hatkor megnyitja levelesládáját, és még éjfélkor is e-mailjeit böngészi.

A mobil e-mail megjelenése és elterjedése szintén nagy mértékben átalakította a munkavégzési szokásokat. A kutatásban megkérdezettek 31 százaléka használ mobil eszközt e-mailjei ellenőrzésére. E csoport harmadának első dolga, hogy ellenőrizze e-mailjét, miután reggel felkelt, és nagyjából ugyanennyien lefekvés előtt is így tesznek. A mobilosok 72 százaléka állította továbbá, hogy szabadságán és betegszabadsága ideje alatt is ellenőrzi leveleit. Érdekes adat az is, hogy a mobil e-mailesek 65 százaléka ismerősei, közeli barátai és családtagjai előtt is használja munka céljából a készülékét.

Mindenképpen említésre méltó, hogy a kutatás talált rendkívül pozitív magatartásformákat is az e-mail-használók körében. Amíg a megkérdezettek 27 százaléka állította, hogy a munkaidőn kívüli e-mail-ellenőrzés növeli a stresszt, 23 százalék pedig éppen az ellenkezőjét mondta. A mobil e-mailesek 43 százaléka hiszi, hogy az irodán kívüli hozzáférés hatékonyabbá teszi őket, 75 százalékuk pedig nem a munkáltató, hanem saját felelősségének tartja az optimális e-mail-használatot.

Azóta történt

Előzmények