A CES-en is működik a beltéri navigáció

Tavaly november végén debütált a Google Térkép beltéri navigációs szolgáltatása. A „My Location”, a felhasználó földrajzi helyzetére épülő navigációs megoldás természetes módon korábban is népszerű volt, és a Google is nagy erővel ráfeküdt a fejlesztésére, ugyanis az egyik legnagyobb mobilos üzlet lehet a számukra a helyfüggő reklámozás, amikor a telefon tulajdonosa a GPS-adatok alapján kap hirdetéseket. A nemrég bevezetett új szolgáltatás ezt még hatékonyabbá teheti, ugyanis egy áruházban vagy egy repülőtéren található üzletek még célzottabbá tehetik a hirdetéseket. Eközben a felhasználó is jól jár, hiszen egy ismeretlen nagy épületben a szoftver segítségével könnyedén megtalálhat egy adott részt – esetleg a kijáratot.

A probléma jelenleg még az, hogy pár amerikai áruházon, repülőtéren és vasútállomáson kívül sehol nem elérhető a szolgáltatás. A Las Vegasban holnap induló CES kiállításon azonban működni fog, aminek a résztvevők bizonyára nagyon fognak örülni – itt ugyanis látszódik majd, hogy tényleg van értelme a dolognak. Felhasználói szemmel nézve is.

Azóta történt

Előzmények