Privát Picasa albumban tárolt gyermekpornót, így is lebukott

Eric Schmidt, a Google elnöke egy hete jelentette be, hogy a vállalat az elmúlt hónapok során a korábbinál fejlettebb védelmi rendszert állított csatasorba az interneten terjedő gyermekpornográfia ellen. A lépést néhány civil szervezet – köztük a legnagyobb brit gyermekvédelmi egyesület is – inkább pr-fogásnak, mintsem valódi és hatékony eszköznek nyilvánította, de úgy fest, valamennyi eredménye azért csak van a Google erőfeszítéseinek, bár a módszer újfent adatvédelmi aggályokat vetett fel a vállalattal kapcsolatban.

A CBS Sacramento múlt hét végén számolt be egy férfi elfogásáról, akit az FBI gyermekpornó birtoklásának gyanújával tartóztatott le. Az ügy pikantériája, hogy a nyomozók az első információkat még márciusban kapták (közvetetten) a Google-tól, a cég automata szűrőrendszere ugyanis fiatalkorúakat ábrázoló pornografikus képekre bukkant – a férfi privát Picasa albumában.

Bár mindez a jó ügy érdekében történt, adatvédelmi szervezetek újfent felhívták a figyelmet arra, hogy a Google szolgáltatásai esetében a privátnak hitt adatok sincsenek biztonságban a cég figyelő szemei elől. A Google viszont azt mondja, hogy csak törvényi kötelezettségét teljesíti, és az automatizált szűrők általánosságban, bizonyos mintákra keresnek, nem pedig célzottan egy-egy felhasználó fájljai között. A vállalat azt is közölte, hogy a gyanús képeket minden esetben megvizsgálja egy alkalmazott, hogy teljesen biztosak lehessenek abban, nem csak egy babafürdetés során készült kép akadt fenn a hálón.

Azóta történt

Előzmények