Internethez jutnak a türkmének

Ma megnyílt Türkmenisztán első nyilvános internetkávézója a fővárosban, Asgabatban, miután a 21 évig kormányzó vaskezű diktátor, a minden türkmének atyja címet magára akasztó, decemberben elhunyt Szaparmurat Nyijazov utódjául szerdán beiktatott új elnök ígéretet tett az internet-hozzáférések felszabadítására – jelentette az AP. Gurbanguli Berdimuhamedov – aki a választási kampányban számos más területen is szakítást ígért autokrata elődje gyakorlatával – elmondta, hogy további netcafékat létesítenek majd a vidéki központokban is, sőt hamarosan minden iskolát rákötnek a világhálóra.

Az egyik kávézó vezetője – merthogy rögtön kettő is nyílt a fővárosban – a hírügynökségnek azt állította, hogy az állam által biztosított számítógépparkkal felszerelt egységekből minden weboldal elérhető lesz, a tartalmat nem cenzúrázzák. Korábban a földgázban gazdag közép-ázsiai országban az internet-hozzáférés csupán néhány kiváltságos csoport privilégiuma volt, de ők sem érhették el a hatóságok által központilag blokkolt, nemkívánatosnak minősített szájtokat. Az információhoz jutás szabadsága azonban most is csak a tehetősebbeknek adatik meg, mert a kávézókban egyórányi szörfölés körülbelül 800 forintnak megfelelő manatba kerül, és ez a tarifa egy olyan országban, ahol a lakosság kétharmada nagy szegénységben él, jelentős összeg.

Berdimuhamedov – miután ellenzéki ellenfeleit kizárta vagy elűzte – elsöprő győzelmet aratott megmaradt és nem mellesleg saját pártja színeiben induló öt kihívója fölött a vasárnapi elnökválasztáson, majd szerdán tette le elnöki esküjét. A szavazás – melyen a részvétel a hivatalos adatok szerint közel 99 százalékos volt – a külföldi vélemények szerint sem demokratikusnak, sem szabadnak nem volt tekinthető.

Azóta történt

  • Mekkora most a World Wide Web?

    Biztosat senki se tud, a legfrissebb felmérések alapján 15 és 30 milliárd közöttire teszik a weboldalak számát.

Előzmények