Itt a videojátékok Oscarja

Az Interaktív Művészetek és Tudományok Akadémiája (AIAS) 1998 óta minden évben díjazza a videojáték-ipar legkiemelkedőbb alkotásait és alkotóit. A múlt héten a szervezet az amerikai Dick Clark produkciós vállalattal közösen bejelentette, hogy a jövő évtől kezdődően az Oscar-díj-átadóhoz hasonló televíziós díjátadó show keretében osztják ki az elismeréseket. Az első gála 2007 első negyedévében kerül megrendezésre.

A felek egyelőre részleteket nem közöltek a terveikről. Jules Haimovitz, a Dick Clark Prods. alelnöke a Reutersnek csupán annyit mondott, hogy olyan közvetítésre számíthatunk, amilyenre még nem volt példa. Leírni olyan lenne „mintha a videoklip fogalmát próbáltam volna elmagyarázni valakinek 1968-ban” – nyilatkozta Haimovitz, aki szerint azok is jól fognak szórakozni az eseményen, akiket nem hoznak lázba a számítógépes játékok.

A videojátékok piaca az utóbbi években indult rohamos fejlődésnek; az iparág árbevétele 2004-ben elérte a 31 milliárd dollárt. Akkor fordult elő először, hogy egy játék több bevételt hozott premierjének első napján, mint a film- és zeneipar kasszasikerei. A Microsoft által 2004 novemberében kiadott Halo 2 egyetlen nap alatt 125 millió dollárt hozott a konyhára.

Azóta történt

Előzmények