A Linux kitalálója megosztva kapta meg a technológiai Nobelt

Némi meglepetést okozott, de idén a finn Technológiai Akadémia olyat tett, mint a díj történetében eddig egyszer sem: a legrangosabbnak számító technológiai elismerést, a Millennium Technológiai-díj nagydíját, melyet kétévente osztanak ki olyanok között, akik újításaikkal jobbá teszik az emberek életét, megosztva adták ki. Így mindkét jelölt, az őssejtkutató és fizikus japán Jamanaka Sinja, valamint Linus Torvalds, a nyílt forrású Linux operációs rendszer megteremtője megkapta ezt a kitüntetést. A Millennium Technológiai-díjat korábban is odaítélték már több embernek, ám a nagydíjat eddig mindig csak egyetlen jelölt kapta meg: 2004-ben Sir Tim Berners-Lee, a World Wide Web „atyja”, 2006-ban Nakamura Sudzsi a világítástechnikában elért eredményeiért, 2008-ban Robert Langer gyógyszerfejlesztő, 2010-ben pedig Michael Grätzel, különleges napelemcellái kidolgozásáért.

Ahogy korábban, a jelölés idején beszámoltunk róla, az indoklás szerint Torvalds 1991-ben megkezdett fejlesztői munkája felmérhetetlen értékű, a Linux közzététele láncreakciót indított el, és – írják – a Linux-közösség eddigi munkája összességében egyenértékű azzal, mint ha egyetlen ember 73 ezer évig végezte volna ugyanezt – utalnak a világháló, a nyíltság és a közösségi tevékenység áldásos hatására. Mindennek megindítása a finn szakemberhez köthető, folytatódik az indoklás, és a Linux jelentős mértékben befolyásolta a szoftverfejlesztés történetét és minőségét, a hálózatok működését, és hatással volt a web nyitottságára, arról nem is beszélve, hogy ma sok millió eszközön fut Linux-alapú rendszer.

A díjat ma délután Helsinkiben Sauli Niinisto finn elnök adta át az ünnepélyes eredményhirdetésen a kutatóknak, akik így természetesen a díjjal járó 1,2 millió eurót is elfelezik egymás között.

Azóta történt

Előzmények