Megalakult a Magyar IPv6 Fórum

Az IPv6 széleskörű magyarországi elterjesztését hosszú ideje ösztönző és támogató hazai intézmények kezdeményezésére, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) gesztori szerepvállalása mellett december 14-én megalakult a Magyar IPv6 Fórum, amely a nemzetközi IPv6 Forum hazai tagszervezete. A társulás alapító tagjai között a kezdeményezők (a BME, és a már az ezredforduló óta az IPv6 iránt elkötelezett NIIF – Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet) mellett az átállás több itthoni támogatója is megtalálható.

A sajtótájékoztatón dr. Vajta László, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának dékánja elmondta, hogy a Magyar IPv6 Fórum független szakmai szerveződésként működik, amelynek küldetése az IPv6 technológián nyugvó internet elterjedésének támogatása, az IPv6 protokollban rejlő műszaki és alkalmazási lehetőségek feltárása, megismertetése, az IPv6 technológiára való áttérés tudatosítás és bevezetésének elősegítése, felgyorsítása Magyarországon. A fórum kiemelt céljának tekinti a felhasználók tájékoztatását az IPv6 protokollról, valamint felkészítésüket az IPv4-IPv6 áttérésre. A társulás tudásbázis felállítását is tervezi, bevonva ebbe a tevékenységbe mindazokat a szervezeteket és intézményeket, ahol már eddig is sok információ gyűlt össze az IPv6-ról.

A Magyar IPv6 Fórum a BME-n tartotta alakuló ülését, amelyen az alapító tagok létrehozták a fórum elnökségét és megválasztották a tisztségviselőket. Elnöknek dr. Imre Sándort, a BME Híradástechnikai Tanszékének vezetőjét választották, az ő munkáját elnökhelyettesként Maradi István, a Magyar Telekom műszaki vezérigazgató-helyettese, valamint Mohácsi János, az NIIFI projektkoordinációs és hálózatfejlesztési igazgatóhelyettese fogja segíteni.

Dr. Imre Sándor elnök előadásában elmondta: széles körben ismert, hogy a jelenlegi internet működését lehetővé tevő IPv4 hálózati címek rövid időn belül elfogynak. Ezért szükséges, hogy a szolgáltatók, a berendezésgyártók és a szoftvercégek, valamint a felhasználók minél előbb bevezessék az internet IPv6 címzési rendszerét, amely biztosítja a világhálózat további bővülését és új alkalmazások, szolgáltatások bevezetését. A BME Híradástechnikai Tanszéke nagy hangsúlyt kíván helyezni a felhasználók oktatására és a szakemberek továbbképzésére – tette hozzá

A Magyar IPv6 Fórum nyitott szerveződés, amelynek tagja lehet minden olyan természetes személy, illetve jogi személyiséggel rendelkező intézmény, vállalat, és egyéb szervezet, amely annak céljaival egyetért, az alapszabályban foglaltakat elfogadja, és mindezt a csatlakozási nyilatkozat aláírásával kinyilvánítja. A szervezet rövidesen kidolgozza 2012. évi feladattervét, és az alapító tagok támogatták a BME azon javaslatát, hogy jövő év tavaszán Magyar IPv6 Konferenciát rendezzenek.

Azóta történt

Előzmények