Bemutatta kiterjesztett valóságon alapuló eszközét a Microsoft

Egy kis ízelítőt kaptunk a Microsoft kiterjesztett valóságon alapuló technológiájából, ami azzal tűnik ki a hasonló megoldások tengeréből, hogy segítségével egyszerre többen is dolgozhatunk ugyanazon a projekten úgy, hogy közben akár kilométerekre lehetünk egymástól. A MirageTable névre keresztelt eszközt egy texasi konferencián mutatták be.

Az alkotók elmondása szerint a megoldásuk képes „úgy átverni a szemet, hogy a felhasználók azt higgyék, ugyanabban a légtérben dolgoznak.” A koncepció szerint a MirageTable egy 3D-s projektorral vetíti ki a látott képet egy fehér, ívelt műanyag lapra. Ez utóbbinak mindkét végére egy-egy, a Kinectben is megtalálható, mélységérzékelésre képes kamera figyeli a delikvens tekintetét és mozgását, miközben felveszi a látóterében felbukkanó tárgyakat.

A térhatásról az Nvidia 3D Vision sztereoszkopikus szemüvegei gondoskodnak, a rendszer tökéletes futásához pedig két számítógépre van jelenleg szükség. A kutatók célja „egy olyan munkakörnyezet megteremtése, ahol a felhasználók mind a virtuális, mind a valódi tárgyakkal úgy tudnak dolgozni, mintha azok ott lennének az orruk előtt – mindezt úgy, hogy ne legyen szükség speciális kiegészítőkre.” További állításuk szerint a MirageTable már most, ebben a formájában túlszárnyalta az eddigi videokonferencia-technológiákat: „A rendszerünk segítségével a felhasználó valódi tárgyakhoz hasonlóan képes azok virtuális mását megfogni, mozgatni vagy éppen leütni; hogy mindez a lehető leghitelesebben történjen, arról a valós fizikai szimuláció gondoskodik. A felszerelés egyik legnagyobb előnye, hogy a két felhasználó nemcsak egymás térhatású képét osztja meg egymással, hanem az asztalon elhelyezkedő eszközökét is.”

Az eddig látottak végtelenül ígéretesnek hatnak, igaz, maguk a fejlesztők is elismerik, hogy van még mit finomítani a rendszeren. Az egyik megoldandó probléma az, hogy mivel a Kinect a tárgynak csak egy bizonyos oldalát látja, így annak a virtualizált mása még egyáltalán nem hibátlan. Jobb megoldás híján, a szkennelés minőségének javítása érdekében a technikusok további kamerákkal tervezik felszerelni az eszközt. Nem ennyire kézenfekvő a megoldás a kezelésnél észlelhető hibánál: a felhasználó egyelőre csak úgy képes mozgatni a digitális tárgyat, ha alányúl, ergo nem képes sem megfogni, sem manipulálni azt.

„A valódi fogási élmény szimulálása a kameramélység tükrében még egy nyitott fejlesztői probléma. Noha még messze vagyunk a Star Trekben látott holodeck megvalósításától, a MirageTable bebizonyította, hogy projektorral és szenzorokkal operáló technológia a jövőben képes lesz egy hasonló élmény megteremtésére” – írják.

Azóta történt

Előzmények