Firefox 34: Helló, édes!

Új keresési stratégia

A Firefox a kezdetektől fogva egyedi keresőmezővel rendelkezett, és 2004 óta a Google keresőjét kínálta a rendszer. Az éves szinten a keresőmezőből indított több mint 100 milliárd keresésért cserébe a Google bőkezűen támogatta a Mozillát. Hozzávetőlegesen minden befolyó 10 dollárból 8-at a cég biztosított az alapítvány részére.

Ez a partnerség látszik lazulni, hiszen a Mozilla a Firefoxban már nem csak a Google keresőjét állítja be alapértelmezetten, hanem területenként más és más keresőszolgáltatást. Így az új partnerek egész sorát vonja be a Firefox: az Egyesül Államokban a Yahoo! lesz az alapértelmezett, Oroszországban a Yandex (Jandeksz), míg Kínában a Baidu (Pajtu). Emellett a további telepített keresők is a helyi igények meghatározásával kerülnek be a böngészőbe. A személyes szféra jobb védelme érdekében a DuckDuckGo is az alapértelmezett telepítés része lett. Ez az újdonság azonban már a 10. szülinapra kiadott speciális verzió, a 33.1-es kiadásba is bekerült, a Előzmények gyors törlését biztosító „Elfelejtés” gombbal együtt, a személyes szféra védelmét bemutató kis oktatóanyaggal, és a magyar telepítőben nem engedélyezett továbbfejlesztett csempék társaságában.

Megjelent a Firefox 34

Európában továbbra is a Google keresője lesz az alapértelmezett, de fontos kiemelni, hogy a telepített keresőket és az alapértelmezett keresőt mindenki nagyon egyszerűen megváltoztathatja.

Az egyszerűbb keresés érdekében a Firefox új keresőt is be fog vezetni a későbbiekben, ahol a kereséskor megjelenő menüben egy kattintással másik keresővel lehet keresni. Természetesen a keresési kulcsszavak is működni fognak – de erre csak ígéret van, mert a jelenleg tesztelhető verzióban ez még nem működik.

A jövőben – valószínűleg a következő verzióban, hat hét múlva – megjelenő megújult keresési mező a Firefoxban:

Megjelent a Firefox 34

Megjelent a Firefox 34

Biztonságos internetezés

Az elmúlt hónapok egyik nagy slágertémája az SSL titkosított csatornák, például a https azon sebezhetősége, amely révén a támadó csökkentheti a TLS1.x titkosítás hatékonyságát azáltal, hogy megkerüli a TLS-t, és helyette a sebezhető SSLv3-at ajánlja fel a böngészőnek, amely azt elfogadja. A hibajavítás hamar megérkezett, de ehhez a böngészőn kellett állítani. A mostani verzió már letiltott SSLv3-mal érkezik, így ez a hiba már nem érinti. További részletek: disablessl3.com/

Beszélgess a böngészőben!

Hang- és videóhívásra eddig is nagyon sokféle megoldás létezett. Ám az elterjedt platformok mind zártak voltak. A WebRTC életre hívásával azonban megcsillant a remény, hogy olyan szabványos és nyílt megoldás születik hang és videó, valamint adatok átvitelére, amelyet a legtöbb böngésző támogatni fog. A Chrome és az Opera mellett a Firefox támogatta ezt a rendszert, és most a Firefox új verziója révén a Mozilla mutat be egy olyan komplett platformot, amely bővítmények és zárt szoftverkomponensek nélkül tesz lehetővé két résztvevős hang- és videóhívást. A Firefoxból tehát közvetlenül kezdeményezhetünk hívást, vagy kérhetünk mást, hogy hívjanak meg. Ez a Firefox Hello. A rendszer alapja a WebRTC mellett a TokBox által készített OpenTok platform. Alapesetben az eszköztáron a szövegbuborék ikonra kattintva (ha nincs kint a szövegbuborék, akkor a Firefox testreszabásával kirakhatjuk) egy link generálódik, amelyet meg kell osztanunk a beszélgetőpartnerrel. A linkre kattintva indulhat is a hívás. Még egyszerűbb az az eset, amikor rendelkezünk Firefox Accounttal. Ilyet például létrehozhatunk a Firefox-példányok között működő szinkronizációs eljárást használva. Ha van Sync fiókunk, akkor máris megjelennek ismerőseink, akik szintén használják a Syncet, de importálhatunk is új ismerősöket a listába, így őket két kattintással azonnal hívhatjuk.

Megjelent a Firefox 34

További fejlesztések

Fejlesztői újdonságok

A fejlesztőknek szóló újdonságok a Mozilla Developer Network vonatkozó cikkében találhatóak.

Újdonságok a mobil verzióban

A múlt hónapban bevezettet szolgáltatás (a böngésző segítségével a Roku vagy Chromecast eszközökre küldhető stream – wifin keresztül – közvetlenül a TV-re) most már tükrözési üzemmódot is támogat.

Public key pinning

A Public key pinning segítségével a mobil böngésző a megadott webhely tanúsítványát csak akkor fogadja el érvényesnek, ha az érvényesnek titulált hitelesítésszolgáltatótól származik. Ezzel csökkenthető az esélye a Man in the Middle, a közbeékelődéses támadásoknak a megadott webhelyekkel szemben, amelyekhez szándékosan vagy véletlenül tanúsítványokat állítanak ki hitelesítésszolgáltatók. (Egy eset a múltból.)

A Mozilla a következő verziókban sorra ad hozzá ilyen védendő webhelyeket a listájához, amelyek tanúsítványai kizárólag egy vagy több meghatározott hitelesítésszolgáltatóhoz tartozhatnak. A sort a Twitter és a Mozilla tanúsítványai nyitják, de hamarosan még több webhely kerülhet fel a listára. A fejlesztésről itt lehet többet olvasni. A továbbfejlesztési tervek között szerepel a HTTP Public Key Pinning (HPKP) támogatása, ahol a beépített listák mellet a böngésző a HTTP fejlécben is fogad hasonló információkat, így a lista dinamikusan bővül majd. Ez a szolgáltatás két verzióval ezelőtt került be az asztali verzióba.

Általános újdonságok a mobil verzióban

  • Prefer:Safe HTTP támogatása
  • továbbfejlesztett első futtatási programrész
  • böngészőtéma felújítása

Megjelent a Firefox 34

Letöltés

A legújabb Firefox továbbra is Windows, Linux és OS X operációs rendszerekre tölthető le, szokás szerint magyar nyelven is. A most kiadott verzió fejlesztéseiről a kiadási megjegyzésekben lehet olvasni, a közzétett biztonsági hirdetményeket pedig itt lehet elolvasni.

Frissült az androidos Firefox is, amelyről szintén közzétettek kiadási megjegyzéseket a fejlesztők.

A Firefox ESR – hosszan támogatott – verziója letölthető innen.

A böngészőplatformot érintő változások szintén részei az androidos kiadásnak. Teljes változáslista.

A Thunderbird letölthető új verziójában megjelent hibajavítások listája és a közzétett biztonsági hirdetmények.

A régi Mozilla Suite, a Netscape Navigator szerelmeseinek. A SeaMonkey új verziójára még várni kell, jelenleg a 2.30-as aktuális verziója innen érhető el.

Azóta történt

  • Az éjszakai Firefox már a virtuális térben él

    A legújabb Nightly build tartalmazza a WebVR összetevőket. Egyre közelebb kerül a térben történő böngészés.

  • Új év, új Firefox

    Menetrendszerűen jelent meg a Firefox legújabb változata, amely elsősorban a motorháztető alatt hoz újdonságokat.

Előzmények

  • Hazai Mozilla évértékelő – 2. rész

    Egy izgalmas és sikeres év után tekintsük át együtt, hogy milyen eseményeken vettek részt tavaly a mozillás önkéntesek. Mi az, amit sikerült bemutatnunk, milyen programokat szerveztünk. Szerintetek mi az, ami még és már hiányzik?