Firefox: a verziószám nem számít

A Mozilla nagyjából fél évvel ezelőtt tért át a nyílt forráskódú szoftverek világában jól ismert „adj ki korán, adj ki gyakran!” fejlesztési modellre. Az új rendszerben szabályos időközönként, hathetente követik egymást a stabil főverziók, aminek velejárója, hogy ha egy tervezett új funkció nem készül el határidőre, az egyszerűen átcsúszik a következő – vagy egy még későbbi – kiadásba.

A Google a Chrome esetében már tavaly nyáron bevezette a gyorsított kiadási tempót, és az internetvállalat böngészője a háttérben – „csendben” – automatikusan frissül a legújabb verzióra. Emiatt a verziószám a felhasználó szempontjából gyakorlatilag elveszítette a jelentőségét: nem véletlen, hogy a Chrome letöltési oldalán sem találkozhatunk ezzel, csupán a „A Google Chrome letöltése” felirattal.

A Mozillán belül a Chrome-éra kísértetiesen hasonlító fejlesztési modell bevezetésekor már felvetődött, hogy a Firefox esetében is fel kellene hagyni a verziószám hangsúlyozásával. Ez a törekvés a felhasználók visszajelzéseivel is összhangban lenne, hiszen sokaknak nem tetszik, hogy a korábban egy-másfél évente változó főverziószámok most másfél havonta ugranak egyet, miközben a funkciók alig bővülnek. A Firefox aurora- és béta-csatornájának letöltési oldalán már ma sem szerepel verziószám, a stabil kiadásén azonban egyelőre igen.

A verziószám-probléma a héten egy új javaslat felvetésének köszönhetően újra felszínre került. Mint kiderült: a Mozilla vezetése döntött arról, hogy a böngésző About ablakából (ez a magyar verzióban „A Firefox névjegye”) eltávolítja a verziószámot. Amint Asa Dotzler, a Firefox közösségi fejlesztéséért felelős vezető írta: ha a felhasználó mindig a legfrissebb kiadást használja, a verziószám nem fontos, irreleváns a számára.

E helyett az ablakban az lenne olvasható, hogy a böngésző mikor keresett frissítést utoljára, és hogy a felhasználó az elérhető legfrissebb verziót használja. A felvetést azonban a fejlesztők többsége elutasítja, még akkor is, ha általánosságban egyetért a verziószám háttérbe szorításával. A legtöbben arra hivatkoznak, hogy a verziószám hagyományosan a névjegy egyik kulcsinformációja, mindenki ott keresi. Mások szerint legalább – ahogy a Chrome – a buildszámot vagy egy dátumot fel kellene tüntetni a névjegyben.

Dotzler a kritikákra válaszul világossá tette: erről már döntöttek, a kérdést nem fogják szavazásra bocsátani. Ezt bizonyítja az is, hogy a módosítás a fejlesztés alatt lévő funkciók listáján a kiemelt fontosságúak között szerepel.

Ez alapján biztosnak tűnik, hogy a Firefox verziószámának hangsúlyozásával leszámol a Mozilla, a kérdés csak az, mikor. Meglehet, hogy a szeptember 27-én kiadni tervezett Firefox 7-re már csak úgy hivatkozunk majd, hogy a böngésző legfrissebb stabil kiadása.

Azóta történt

Előzmények