Elon Musk kirúgásokkal indított a Twitternél

A fordulatos és meglepetésekkel teli one-man show folytatódik. Az egyik legfontosabb közösségi oldal sorsa a tét.

A saga következő fejezeteként Elon Musk tegnap este lezárta a neki összesen körülbelül 44 milliárd dollárba kerülő Twitter-felvásárlást, és hivatalosan is átvette a céget.

Musk „stílusosan” a Twitteren kommentálta az eseményt: „A madár már szabad” („The bird is freed”), utalva ezzel arra a korábbi kampányára, melyben a vásárlás motivációjaként elsősorban azt jelölte meg, hogy a Twitter korlátozza a szólásszabadságot, és ezen a helyzeten ő változtatni akar.

Belső források szerint első intézkedései elbocsátások voltak: kirúgta Parag Agrawal vezérigazgatót és Ned Segal pénzügyi igazgatót, illetve távozott Vijaya Gadde vezető jogtanácsos, valamint Sean Edgett főtanácsos is.

Az átvételhez vezető közvetlen út épp úgy színpadias volt, mint a fordulatos felvásárlási folyamat többi fázisa: szerdán a vállalat székházába Musk egy jelképesnek szánt mosdókagylóval a kezében lépett be, és azt is meglebegtette, hogy a Twitter dolgozóinak nagyobbik részét, 75 százalékát azonnal elküldi, amint átveszi az irányítást. A hírek szerint később lemondott erről a tervről – már ha egyáltalán komolyan gondolta. Ugyanakkor a szakértők szerint bizonyos mértékű leépítésre mindenképp számítani lehet.

Ezzel véget ért a Twitter-Musk jogi eljárás is, amelyben végül is a felvásárlástól korábban visszatáncolni kívánó ajánlattevőt a Twitter bírósági nyomással rákényszerítette a tranzakcióra (a bíróság a mai napig adott határidőt a peren kívüli megegyezésre).

Arról gyakorlatilag senkinek sincs még sejtése sem, hogy Musk mit kezd a Twitterrel, de a híradások szerint ma találkozik a vállalat dolgozóival egy megbeszélésen.

Azóta történt

Előzmények