Indul a Nextwork robotépítő verseny

Az Oktopusz Alapítvány elindította a Nextwork robotépítő versenyt, melyben a 4 fős diákcsapatok mellett informatikai vállalkozások is részt vehetnek. A játék célja egy olyan közösségi, oktatási célú megmérettetés, amely eljuttatja a Lego Mindstorms NXT eszközöket és a hozzájuk kapcsolódó módszertant az iskolákba, és úgy teszi ennek finanszírozójává a vállalkozásokat, hogy közben számukra is izgalmas játékot és igazságos versenykörnyezetet biztosít.

A feladat olyan robot építése, mely a csapat tagjainak mindennapi életét, munkáját, szabadidős tevékenységét segíti, támogatja. A csapatoknak 2 hónap alatt kell elkészíteniük a robotjukat.

A versenyt három kategóriában írják ki: középiskolák, informatikai vállalkozások, illetve egyéb tevékenységet végző vállalkozások. A vállalkozások részvételi díja két készletet tartalmaz, az egyikkel az adott vállalkozás vesz részt a versenyben, míg a másikkal egy, a diák kategóriában induló iskolai csapatot támogatnak. Az iskolákat közvetlenül támogathatja valamelyik vállalkozás, illetve feliratkozhatnak egy várólistára, s közöttük sorsolással osztják szét a vállalkozások által szponzorált készleteket. Az iskoláknak lehetőségük van megvásárolni a játékhoz szükséges készletet csapatuk számára: ez esetben a bolti ár töredékét kell fizetniük.

A diák kategória győztesei ellátogathatnak a londoni Science Museumba, a további 4 legjobb csapat értékes informatikai eszközöket kap. A vállalkozások számára kiírt kategóriákban a legjobb 3–3 csapat értékes vitorlás túrát nyer. A robothoz kizárólag az átadott készlet elemei használhatóak fel. A robottal együtt a részletes összeszerelési útmutatót és a futtatott szoftvert is át kell adni a zsűri részére, melyeket a verseny lezárása után mindenki számára elérhetővé tesznek.

A közreműködőkből és további meghatározó médiaművészeti munkásokból álló zsűri döntése egy gála keretében válik nyilvánossá, s a robotok megtekinthetőek lesznek a Jövő Házában, ahol a látogatóknak is lehetőségük nyílik szavazni is a kedvencükre.

Azóta történt

Előzmények