Újabb lépés az önvezető autók bevezetése felé

Megjelenhetnek az utakon a távolról felügyelt járművek, és ez már az utolsó lépés a teljesen autonóm járművek forgalomba állítása előtt.

Mint ismert, a fejlesztők, gyártók, a szolgáltatásra pályázók úgy számítanak, hogy az első autonóm járművek 2020-tól jelenhetnek meg az utakon – hogy ezek milyenek és mennyien lesznek, az még kérdés, de a legvalószínűbb az, hogy egyrészt a teherszállításban, másrészt a városi személyszállításban („taxi”) jelennek meg az első kisebb flották.

A technológiai fejlesztés gőzerővel folyik, és a hírek szerint igencsak előrehaladott állapotban van, bármelyik projektet is nézzük. A szabályozás már vontatottabban halad, de itt is láthatóak előrelépések – főként az Egyesült Államokban, azon belül is Kaliforniában, ahol állami szinten is támogatják az új technológia bevezetését.

Bizonyítja ezt az is, hogy újabb hír érkezett a napokban Kaliforniából, ahol bejelentették, hogy az eddigi tesztengedélyeket kibővítik, és áprilistól engedélyezni fogják, hogy az önvezető tesztautókban már ne üljön biztonsági okokból sofőr (mérnök), hanem lehetővé teszik e járművek távoli felügyeletét is. A változtatásról a felügyelő hatóság napokon belül dönt, de nagy valószínűséggel elfogadják (tegnapra, február 26-ra tűzték ki a döntéshozatalt), ezek után még egy hónap nyilvános vitára bocsátják a tervezetet. Ha minden rendben megy, a fejlesztők április 2-tól kérhetik a licencengedélyeket.

Ez óriási előrelépés lesz: az olyan nagy fejlesztők, mint a General Motors vagy a Waymo a fizikailag jelen lévő sofőr nélkül már gyakorlatilag élesben tesztelhetik rendszereik megbízhatóságát, működőképességét, illetve jogilag ez már megelőlegezi az autonóm járművek forgalomba hozatalának engedélyezését, egyszerűsödik a várható végleges döntés.

Technológiailag emellett ez azért fontos, mivel a fejlesztők finomíthatják azokat a rendszereiket, melyekkel képesek távolról beavatkozni, amennyiben az autonóm rendszer hibát produkál – ráadásul a biztonság miatt aggódókat is megnyugtathatja egy bizonyos szintig, hogy van egy irányítási központ, ahol végső esetben mindig rendelkezésre áll egy szakember, aki be tud avatkozni, nem teljesen a gépekre van bízva a biztonság.

Azóta történt

Előzmények

  • Önvezető autó viszi ki a pizzát

    A Ford és a pizzagyár közös kísérlete nem elsősorban technológiai, hanem a fogyasztói szokások felmérését célozza – hogy aztán ezeket a tapasztalatokat a fejlesztésben is felhasználják.

  • A Fiat Chrysler is beszállt

    Az autógyártó csatlakozott egy olyan iparági csoporthoz, akiknek nagy esélyük van a későbbi piacvezetői szerep megszerzésére.

  • Messze még az önvezető autó

    Egy ideig még várnunk kell a valóban használható önvezető autókra, a Fordnál legalábbis 2025 utánra teszik ezek megjelenését.