Decemberben újra PlayIT

A PlayIT évente kétszer várja a hazai gamereket és az IT világa iránt érdeklődő látogatókat látványos, akciókkal, programokkal, versenyekkel és játék- és kütyübemutatókkal teli rendezvényre.

Mivel a rendezvény idén tavasszal rekordszámú látogatóval büszkélkedhetett, ezért a szervezők a megnövekedett érdeklődésre való tekintettel új helyre költöztetik az eseményt, hogy az immár ötödik születésnapját ünneplő show sokkal nagyobb, kényelmesebb helyszínen várhassa vendégeit.

A PlayIT 2013 december 1-én, reggel 9:00 és este 19:00 között a Syma Rendezvényközpont "A" csarnokában, 7000 négyzetméteren kerül megrendezésre.

Mit várhatnak a látogatók? Nagyobb helyszín, kevesebb sorban állás, rengeteg kipróbálható és megnézhető játék, érdekes előadások, programok, számtalan verseny, valamint akciós játékvásár. A játékipar legjava testközelben, a legnagyobb címek, újgenerációs életérzés, kütyük, perifériaeszközök – így PC-sek és konzolosok, casual és hardcore gamerek és persze családjuk is megtalálják azt, amiért érdemes a PlayIT hatalmas forgatagában egy egész napot eltölteni.

A jegyértékesítés augusztusban kezdődik. További információk hamarosan elérhetők lesznek a rendezvény honlapján, illetve a PlayIT Facebook-oldalán.

Azóta történt

  • Novemberben Veletech a PlayIT-en!

    November végén újra lesz Veletech - ezúttal a PlayIT-tel közös helyszínen és időpontban, a SYMA "C" csarnokában, minden eddiginél grandiózusabb méretben.

Előzmények