Idegen nyelv helyett programozási nyelvet?

(Infobulvár) A marylandi Baltimore egyik iskolájában nyolcadikos Chance Williams nehezen birkózott meg az osztályában idegen nyelvként oktatott spanyollal. Mivel a számítógépekért viszont rajongott, az apja egy merész ötlettel rukkolt elő az igazgatóval és a spanyoltanárral folytatott egyik konzultáció során: nem tanulhatna inkább egy programozási nyelvet, mondjuk a Javát a spanyol helyett?

A DevBeat riportja szerint a tanári kar az apa meglepetésére támogatóan állt a felvetéshez. Az iskola, mivel ilyen kompetenciái nem voltak, a kurzus megszervezését a saját informatikai vállalkozást vivő szülőre bízta, aki össze is állított egy tananyagot és hozzá egy tankönyvet is.

Chance most lelkesen tanulja a programozási nyelvet, apja szerint a reméltnél jóval gyorsabban halad. Egy félév alatt végzett a tankönyvvel, és összerakott egy androidos alkalmazást is, mely azóta az Android Marketben körülbelül ötszáz letöltésig jutott. Az apja most úgy számol, hogy a 9. osztály befejezésekor a fia le fogja tenni a Java-vizsgát.

Arról, hogy az iskola milyen eredményeket vár el tőle a Java-tanulásban, a riport nem beszél.

Azóta történt

Előzmények