Új(?) munkahelyeket teremt Miskolcon a Vodafone

A Vodafone Magyarország ma jelentette be, hogy 450 millió forintos beruházással 2014-2015-ben kibővíti miskolci regionális ügyfélszolgálati központját, és a borsodi megyeszékhelyen a Vodafone alkalmazottak számát a jelenlegi közel 300-hoz képest 240 fővel bővíti. Miskolc 130 millió forinttal támogatja a fejlesztést, mondta el dr. Kriza Ákos, a város polgármestere.

A Vodafone tájékoztatása szerint a miskolci regionális ügyfélszolgálati központ munkatársai az elmúlt években éves szinten átlagosan több mint 1,6 millió hívást kezeltek,  közel 70 ezer e-mailt és levelet válaszoltak meg, mintegy 400 ezer szolgáltatás aktiválásban és 100 ezer számhordozási igény kezelésében vettek részt. Dr. Beck György, a mobilszolgáltató elnöke szerint a város számára a beruházás támogatása hamar megtérülő befektetés lesz, hiszen ennek révén magas hozzáadott értékű munkakörökben teremtenek új munkahelyeket, és a beruházás hozzájárul a város munkaerő megtartó és munkaerő vonzó képességének a növeléséhez is.

De mi lesz a budapesti munkahelyekkel?

Belsős forrásokból úgy értesültünk, hogy a miskolci ügyfélszolgálat fejlesztése egyben a budapesti munkahelyek csökkenését is magával hozza. Forrásaink szerint számos területet költöztetnek Miskolcra, köztük a call centert, a social marketing csapatot és a support centert is. Úgy tudjuk, hogy a pozíciókat eddig Budapesten betöltők pályázhatnak a miskolci állásokra, de a feltételeket és a további részleteket egyelőre ők sem ismerik.

A Vodafone Magyarországtól még a délután folyamán hivatalos tájékoztatást kértünk, de a cikk megjelenéséig még nem kaptunk választ a kérdéseinkre.

Azóta történt

Előzmények