Kétes mobilbiznisz

A trükkös biznisz

A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség berkeiből származó, nem hivatalos információk szerint a kisebb, független mobiltelefon-üzletek egy részét – ahol a mobilszolgáltatók és a gyártók által kínáltnál olcsóbban lehet új készülékhez jutni – vállalkozóként strómanok viszik, mögöttük azonban esetenként bűnözők állnak. Az ilyen üzletekben sokszor külföldről lopott, átkódolt, új előlappal "feljavított" készülékeket is forgalmaznak, újként. Ezekre az üzlet ad ki garancialevelet, ám a garancia persze csak addig él, míg el nem romlik a valójában már jócskán használt készülék. Névtelenséget kérő informátorunk szerint a rendőrség a közelmúltban le is buktatott egy ilyen, három boltot üzemeltető, külföldi csoportot.

A rendőrség másképp látja

A NAPI Online megkeresésére a rendőrség szakértője cáfolta a lebuktatásról szóló értesülést. Bodnár Zsolt, az BRFK nyomozó főosztályának vezetője szerint nem jellemző, hogy külföldről ellopott készülékeket itthon értékesítenének. Az import helyett inkább az exporton van a hangsúly: a Magyarországon, valamilyen akció keretében megvásárolt – vagy közvetítőkkel megvásároltatott – készülékeket olyan piacokra, például Szerbiába, Romániába vitték illetve viszik, ahol a mobilszolgáltatás csak most indult el.

Az, hogy az üzletek raktárában van-e lopott készülék, nem deríthető ki egykönnyen. Az ezredes szerint egy házkutatás során nehéz felderíteni az esetleg lopott és átkódolt készülékeket, hiszen azok – az átkódolás miatt – a körözési rendszerben nem a megváltoztatott azonosítási adatokkal szerepelnek. A szakember egyébként kétli, hogy sok ilyen illegálisan beszerzett telefon lenne a boltokban. A mobiltelefonokhoz kapcsolódó bűncselekmények kapcsán Bodnár Zsolt az átkódolásokat említette: régebben több ilyen, a készülékeket kártyafüggetlenné "varázsoló" műhely bukott meg, s akkoriban volt sláger a telefonkártyák végtelenné alakítása is. A főosztályvezető hozzátette: a stróman-kérdés, vagyis az, hogy egy üzletet vállalkozóként valaki más megbízásából, más pénzéből visz, rendőri oldalról nem vizsgálható.

Megszólal a bennfentes

Egy, a mobilbizniszhez igen közel álló forrásunk beszámolója részben összecseng az ezredes szavaival. Szerinte a mobilszolgáltatók már nem kínálnak olyan akciókat, mint korábban, így nem éri meg ilyen készülékeket külföldre vinni. A lopott telefonok terén valóban inkább küldő, mint fogadó ország vagyunk, a célterület Románia és Ukrajna, ott ugyanis a GSM-rendszerek nem tiltják a sötét múltú készülékek használatát. Idehaza felemás a helyzet, ugyanis csak a piac két régebbi szereplője, a T-Mobile (korábban Westel) és a Pannon GSM osztja meg egymással az ellopott telefonok feketelistáját. A kimaradást firtató kérdésünkre a Vodafone közölte: "a csoport nemzetközi szinten tette meg az első lépést ahhoz, hogy csatlakozzon az országokon átívelő feketelistás adatbázishoz."

Ahogyan régebben az itteni, előfizetői akciós telefonokat vitték külföldre, most úgy érkeznek ide a németországi mobilszolgáltatók által jó áron kínált készülékek. Közvetlenül a kínai gyártóktól is vásárolnak a magyar nagykereskedők, de több-kevesebb rendszerességgel a magyarországi mobiltelefon-összeszerelő üzemek szarkái is kínálnak készüléket, illetve alkatrészt, "ellenállhatatlan" áron.

A nagy biznisz

Informátorunk szerint nem is a készülékek jelentik a nagy üzletet. A legálisan, távol-keleti forrásból megvásárolt pótalkatrészeket, tartozékokat és kiegészítőket trükkös, nem igazán legális módszerekkel importálják. Nem ritka, hogy igen jó minőségű hamisítványokat szereznek be, de ennek ellenkezője is előfordul. Ez utóbbival eredeti, gyári alkatrészt, tartozékot hoznak be utángyártottnak álcázva azért, hogy megkerüljék a hivatalos, kizárólagos joggal bíró importőrt. Míg egy-egy mobiltelefon-kiegészítő vagy alkatrész a nagykereskedőtől eljut a fogyasztóig, komoly, esetenként 100 százalék feletti haszon is rárakódik.

Trükkös szervizek

Ha elromlik a mobiltelefon, nem árt megbízható szervizt keresni. Egyes helyeken ugyanis különösebb szívfájdalom nélkül kicserélik a készülék jó alkatrészét egy viharvertebb darabra. Az is bevált trükk, hogy az egyszerűen és olcsón javítható hiba helyett valami bonyolultabbat találnak, amit persze borsos áron orvosolnak.

A megbízhatóság a kikódolásnál is fontos. Az illegális szolgáltatás 2-3 ezer forintba kerül, ami soknak tűnhet a pár percig tartó munkáért, de jobb helyeken az árban – a szaktudás mellett – egyfajta "gentleman's agreement" is benne foglaltatik, azaz a telefon "kinyitója" felel a készülékben okozott kárért.

Azóta történt

Előzmények