A lemezkiadók is beszállnak a fájlcserebizniszbe

Miután sikertelenül próbálták meg eltüntetni a világhálóról a fájlcserélő hálózatokat, a lemezkiadók végül úgy döntöttek: inkább beszállnak a bizniszbe. Elemzők szerint nincs is más választásuk, hiszen a dalaikat így is, úgy is csereberélik, a technológia – legalább részleges – legalizálása révén viszont pénzhez is jutnak. Tavaly 330 millió zeneszámot vásároltak meg az Apple iTuneshoz hasonló internetes boltokban, míg nagyjából 5 milliárdot töltöttek le fájlmegosztó hálózatokon keresztül – ingyen.

Az elmúlt hónapokban több vezető kiadó írt alá megállapodást csupán engedélyezett anyagok cseréjét lehetővé tévő p2p szolgáltatást fejlesztő cégekkel. Az egyik „legális” rendszer, a Peer Impact például a jövő hónapban indul el. Ezen – kezdetben – a nagy lemezkiadók nagyjából félmillió dala lesz megvásárolható, a választást egy katalógus segíti majd. Miután egy szám elkelt, a következő vásárló már nem egy központi szerverről, hanem az első tulajdonos gépéről tölti le azt, és így tovább – írja beszámolójában az AP. Természetesen a rendszerben minden számért fizetni kell, de a felhasználók jóváírást kapnak minden tőlük letöltött dal után, az összeget pedig idővel újabb vásárlásra fordíthatják. A rendszer zárt, máshonnan származó anyagok megosztását nem engedélyezi.

A Napster alapítójának, Shawn Fanningnek új cége, a Snocap Inc. is hasonló szolgáltatás beindítását tervezi, és már több vezető és független kiadó támogatását is bírja. A vállalkozás egy olyan szoftvert fejlesztett ki, amely figyeli a p2p hálózaton megosztott zenéket, és ha szerzői jogsértésre bukkan, figyelmezteti a kiadót. A „téglaszoftver” persze önmagában nem működik, elsőként a Mashboxx fájlcserélő hálózatán fogják kipróbálni. A rendszer az alkotók szerint szabadon terjeszthető zeneszámok cseréjét teszi lehetővé, a Snocap programjának köszönhetően azonban korlátozott ideig hallgatható, „kipróbálható” muzsikák is felkerülnek majd rá.

A kiadók egyelőre nem túl derűlátóak a fájlcserélő hálózatok üzleti kilátásaival kapcsolatban. Ám a fájlmegosztók ellen indított perek sokakat terelhetnek a legalizált p2p hálózatok felé. Segítheti a mozgalmat az is, hogy – amint az a múlt héten kiderült – a Microsoft is készül a piacra. A szoftvervállalat Avalanche kódnéven fejleszti fájlcserélő technológiáját, mely a tervek szerint gyorsabb lesz, mint a BitTorrent, miközben csak legális tartalmak cseréjét teszi majd lehetővé.

Azóta történt

Előzmények