Hétfői pletyka: szerdán érkezik a Google új üzenetküldője

Az Allo állítólag mindent tud, amit a versenytársak hasonló termékei, de ezeknél még okosabb.

Egy kivételesen jól értesültnek számító blogger, újságíró, a közelmúltban visszavonult Evan Blass információjára alapozva írták meg a tech-lapok ma, hogy a Google úgy tervezi: szerdán adják az Allo nevű új üzenetküldő alkalmazásukat.

A vállalat az új szolgáltatást az év elején, a szokásos fejlesztői konferencián jelentette be, de akkor csak annyit közöltek, hogy az még az idén elérhető lesz.

A konferencián Eric Kay műszaki igazgató osztott meg információkat a hallgatósággal az alkalmazásról, és elmondta, hogy fejlesztésüknek három fő pillére és célja volt: az önkifejezés, közelíteni a Google Assistanthoz, illetve a biztonságosság és az adatvédelem.

Az elsőt illetően hasonló megoldásokat alkalmaznak, mint a konkurensek (matricák és emojik stb.), de érkeznek új lehetőségek is, pl. a Whispe-Shout, mely a szövegek áthelyezését (fel és le a kijelzőn) teszi a lehetővé, illetve az Ink, mellyel rá lehet rajzolni a képekre. Lesznek benne kész minták is, pl. egy ebédmeghívásnál felugrik az elutasítás vagy elfogadás panel. Az asszisztens funkciók is megjelennek benne, pl. asztalfoglalás, boltajánlás stb. Emellett igénybe lehet venni vele az Assistant egyéb szolgáltatásait is. A biztonságot az inkognitó mód ajánlja, ha valaki ezt használja akkor pl. végponti titkosítással zajlanak a társalgások, illetve a privát beszélgetések nem őrződnek meg.

Az Allóra már a bejelentéskor megnyitották az előzetes regisztrációt, de ha igaz a hír, pár nap múlva már bárki letöltheti az alkalmazásboltból.

Azóta történt

Előzmények