Mindenki egyért, egy jobb AI-ért

Az Amazon, a Facebook, a Google, az IBM és a Microsoft ezentúl heti rendszerességgel ül majd közös asztalhoz, hogy a mesterséges intelligenciáról egyeztessenek.

A legnagyobbak álltak össze, hogy a mesterséges intelligenciával kapcsolatos tudásukat, tapasztalataikat és adatvédelmi irányelveiket összehangolhassák. Az Amazon, Facebook, Google, IBM és Microsoft által létrehozott Partnership on AI tagjai heti rendszerességgel ülnek majd asztalhoz.

A szerdai bejelentés során a tagok hangsúlyozták, ez nem egy zárt csoport, nem kizárólag technológiai vállalatokat várnak maguk közé, hanem aktivistákat, nonprofit szervezeteket, illetve természetesen befektetőket is örömmel fogadnak maguk közé, de a főbb anyagi terheket a tervek szerint maguk a cégek viselik majd.

Az együttműködési kereteket úgy alakították ki, hogy a nem vállalati tagok is részt vehessenek a döntési folyamatokban. Ezek elsősorban egyfajta keretrendszer kidolgozása köré csoportosulnak, a tagok egységes adatvédelmet, feltételeket és átláthatóságot szeretnének. Valószínűleg arról nincs szó, hogy a legfrissebb technológiai fejlesztéseiket is megosszák gyűléseiken, már csak azért sem, mert a hétköznapokban versenytársai egymásnak.

A mesterséges intelligenciával szemben különböző szintű félelmek alakultak ki az emberekben, sokaknak a mai napig a Skynet jut eszébe a Terminátor-filmekből az AI hallatán. Ezen is változtatna a csoport, megmutatva a szociológiai és egyénre szabott előnyeit a gépi intelligenciának.

Az Apple, az Intel és a Baidu is hiányzik a taglistáról egyelőre - szúrta ki a TechCrunch - azonban a folyamatos tagfelvétel miatt stratégiai okai is lehetnek annak, hogy ezek a vállalatok első körben nem csatlakoztak az ismeretterjesztő, önszabályozó céllal létrejött közösséghez.

Azóta történt

Előzmények