Elpusztíthatatlan Windows XP: nem hivatalos szervizcsomag készül hozzá

Mary Jo Foley, a ZDNet Microsoftra szakosodott újságírója hívta fel a figyelmet tegnap egy görög fejlesztő projektjére, melyben a szakember a még mindig hallatlanul népszerű operációs rendszer számára egy újabb, immár nem gyári javítócsomag elkészítésén dolgozik – vagyis egy SP4-et akar közzétenni (a hasonló próbálkozások egyébként nem egyedülállóak, magyarul is el lehet érni ilyeneket).

Ahogy az közismert, a Microsoft már közel fél éve megszüntette a 12 éve megjelent XP támogatottságát, csak bizonyos szegmensekben (biztonsági javítások és védelmek) kínálnak már frissítéseket, de elsősorban új operációs rendszer választását propagálják – és ez nem meglepő, hiszen a már szintén korosnak számító Windows 7 után az utód, a Windows 8.x ideje is lejáróban, hiszen jövőre érkezhet a Windows 9-én emlegetett új főverzió.

Ám a „harkaz” nicknevet használó informatikus megsejthette, hogy az XP-hez való ragaszkodás tartós lesz, mivel már 2013 szeptemberében elkezdett dolgozni az úgynevezett „Unofficial Service Pack 4” összeállításán, mely most már a harmadik béta-verziónál tart, és bejelentése szerint közel áll a végleges változathoz. Közleményében azt írja, hogy sokaknak lehet elhanyagolt régi gépük – mint neki is –, akik szeretnék az elérhető frissítéseket egy lépésben felrakni.

A frissítőcsomag természetesen nem saját javításokat tartalmaz, hanem összefogja mindazokat a foltokat és update-eket, melyeket a Microsoft az utolsó hivatalos pack, az SP3 óta kiadott. A leírás szerint az XP x86-ra készült SP telepítésének minimális feltétele a hivatalos SP1 megléte.

Arra mind a készítő, mind a terjesztésben részt vevők felhívják a figyelmet, hogy ez nem hivatalos szervizcsomag, így – bár megbízható bázisra épül – mindenki csak saját felelősségre telepítse fel.

A Windows XP egyébként eltűnőben van, de a mérések alapján átlagolt becslések szerint idén júliusban még mindig minden ötödik asztali PC-n XP futott – Magyarországon a rankings.hu adatai szerint 20 százalék körül van az aránya.

Azóta történt

Előzmények

  • A kiberrendőrök is a Windows XP lecserélésére buzdítanak

    Az európai kibervédelmi szervezet roppant kockázatosnak tartja a váltás elmulasztását, így vagy frissítésre, vagy pedig körültekintő használatra kérik a felhasználókat.