Bemutató: Norton Internet Security 2013

A beállítások áttekintése I.

Ahogyan az az előző oldalakon is megfigyelhető volt, főként az újdonságokra koncentráltam. Ez a beállítások szegmensében is így lesz. Terjedelmi és gyakorlati okokból, hiszen korábban évről évre minden Norton Internet Security főverzióról teljes körű képet rajzoltam 25-30 oldalt elfogyasztva a virtuális papírból. Azonban, hogy ez a rész is maradéktalanul teljesüljön, mégis belinkelném a korábbi cikkeim idevonatkozó részeit 2011-es verzióig visszamenőleg: 2011-es verzió; 2012-es verzió

Norton
Beállítások – Számítógép – Antivirus- és Sonar-kizárások

Az arculatváltás – mely strukturális változásokat is hozott – a Norton Antivirus és Internet Security esetében lényegében időben mérve kétlépcsős, ebből adódóan két évig tartó folyamat volt. Jól szemlélteti ezt a beállítások szekció is – mely azok számára, akik már legalább a 2012-es verzió óta használnak Norton-termékeket, egyáltalán nem mutat semmi változást –, már ami a külsőségeket illeti. A lényeges tartalmi részeket tekintve a változások könnyebb figyelemmel követése érdekében az egyes ablakokban a korábbi verziókhoz képest új elemként megjelenő opciókat bekereteztem. A fentebbi képen csupán annyi a változás, hogy bekerült a „A vizsgálatok során kizárt fájlazonosítók törlése”, ami annyit teszi, hogy el tudjuk távolíttatni vele a vizsgálatból kizárt fájlok megbízhatósági adatait.

Norton
Beállítások – Számítógép – Számítógép-vizsgálat

A soron következő képen nem volt nagyon kiemelni való, már csak azért sem, mert az „Intelligens vizsgálat” opció innen kikerült. Elsősorban Steam-felhasználók figyelmébe ajánlanám, hogy a heurisztikus védelem szintjét – ameddig a Valve kliensprogramja által készített biztonsági mentésből helyre nem állították a játékaikat – ne változtassák szigorúbbra, mert a Norton azt blokkolhatja – saját tapasztalat –, és a kliens is szó nélkül elkezdi letölteni a szerverekről a játékot, mintha a Backup sérült lenne. És ez azért elég időigényes művelet, ha az embernek ADSL-kapcsolata van, a játék pedig több tíz gigabájnyi méretű.

Norton
Beállítások – Számítógép – Valós idejű védelem – Windows 8-on

A korábbi leírás ide vonatkozó részéhez kapcsolódóan két dolgot emelnék ki. Az egyik, amit korábban nem részleteztem, nevezetesen az, hogy mit is takar a háromállású kapcsoló három különböző fázisa a „rendszerindítás védelem engedélyezése” résznél. A másik pedig nyilván a bekeretezett újdonság.

  • Normál mód: csak a viselkedésalapú driverek töltési sorrendje van átállítva, azokat veszi előre, minden más késleltetve indul. Az Auto-Protect korai töltése ki van kapcsolva ilyenkor
  • Agresszív mód: minden drivert korábban tölt be, Auto-Protect korai töltése be van kapcsolva (a szolgáltatás maga később indul el, de a hozzá tartozó fájlok már be vannak töltve)
  • Kikapcsolva: Semmit nem változtat az alap töltési sorrenden. Csak pár alapdrivert tölt be, a többit késleltetve indítja. Auto-Protect korai töltése itt is ki van kapcsolva.

A részletes információért köszönet Papauznak.

Norton
Beállítások – Számítógép – Valós idejű védelem – Windows Vistán

A „kártékony programok elleni védelem rendszerindításkor” csak Windows 8 operációs rendszereken érhető el. A neve magáért beszél, és ez egy olyan biztonsági szolgáltatás, amely igen fontos kritikus esetben, és csak azoknak nyújt tehát védelmet, akik a jelenlegi legújabb OS felhasználói táborát gyarapítják. A fentebbi két képen látható a különbség, holott mind a kettő a NIS 2013 azonos beállítási paneljét mutatja.

Norton
Beállítások – Számítógép – Frissítés

Két változás van, az egyik elég bagatell dolog: az ikon melletti nyíl irányt váltott 180 fokban.

A másik pedig abban merül ki, hogy megszabhatjuk a frissítés mikéntjét: amikor nagyobb javítás érkezik, újraindítással történjen, vagy sem.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények