Az új és eltűnt funkciók nyomában I.
Való igaz, hogy vizuális és hatékonysági szempontból a legpozitívabb élményt az Identity Safe, és egy másik modul, a Norton AntiSpam eszköztára fogja nyújtani, de további lényeges változásokat lehet még felfedezni, ha kicsit mélyebbre ásunk a szoftver beállítási lehetőségeinek tárházában.
A Feladatok – Általános feladatok szekcióból kikerült a sebezhetőség elleni védelem ellenőrzése
Legalább annyi funkció tűnt el, mint amennyi belekerült pluszként. Lesznek olyan esetekre is példák, ahol korábban meg volt adva a választás lehetősége, most pedig már nincs, és ennek bizony lesznek, akik nem örülnek. A tavalyi verzióban például az IDS-ben mentett adatok alapértelmezés szerint a felhőben tárolódtak. A laikusoknak lehet, hogy fel sem tűnt a dolog, a hozzáértőbbek pedig alternatív megoldásként előbb feltelepítették a 2012-es verziót, ott kiválasztották a lokális mentés lehetőségét, majd erre szépen ráinstallálták a 2013-ast. A fő érv, hogy nem bíztak a felhő technológiában, és különben is mi van akkor, ha üzemzavar van a Symantecnél, vagy betörnek hozzájuk? Nos, az adatok továbbra is a vállalat szerverein lesznek tárolva és a jövőben is így fog ez maradni. Ez egyáltalán nem baj, én például kifejezetten szeretem, 100%-os biztonság pedig nem létezik. Jöjjön a másik példa: sokan dilemmáztak, hogy a hagyományos vagy az intelligens definíciókat használják-e. Ennek vége, mivel már csak az utóbbit van lehetőség letölteni a Symantec szervereiről.
Az intelligens még szó szintjén sem szerepel, holott már csak ez az elérhető
Várható volt egyébként, hogy nem fogják mind a két adatbázist párhuzamosan egymás mellett túl sokáig életben tartani. Felesleges is lett volna, mivel a Symantec hivatalos álláspontja szerint az intelligens definíciók tökéletesen ellátják a védelmi feladatokat, mindezt úgy, hogy a szoftver kevesebb erőforrással is beéri, alacsonyabb lesz a RAM használat. A hagyományos adatbázis lényegesen nagyobb volt, és tartalmazta valamennyi a Symantec által ismert kártevő nevét, köztük rengeteg olyat, amit egyrészt már a „kihalás” veszélye fenyeget, olyan ritka, másrészt pedig a beépített SONAR technológia röptében likvidál.
Sem új sem eltűnő menüpont, a nagyobb sorok közötti térközön túl az abszolút változatlanság uralja első pillantásra a beállítási panelt
Antivírus – Automatikus védelem: a gyorsítótárazás megszűnt létezni, a hálózati meghajtók védelme pedig itt is megtalálható
Az elismertségen alapuló vizsgálat helyén a Norton Power Eraser, ami a rendszerbe mélyen beékelődött kártevők kiirtásában jeleskedik
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!