Nagyon felkapott dolog az AI, de a lényegre nem költenek

Vezető AI-kutatók szerint egyszerűen nem fordítanak eleget a biztonság és etikus használat kérdésére. Egyre jobban titkolóznak az AI-cégek továbbá, sok a per, de a befektetés is. Az NVIDIA pedig többé nem szállíthat Kínának fejlett AI-chipeket. Kemény szabályozásokra készülnek a britek, jön a Fehér Ház elnöki rendelete, halad az EU is, miközben az AI élénkíti a reklámpiacot.

Vezető AI-kutatók közölték: a cégek és kormányzatok több pénzt, a kutatás-fejlesztési keretük legalább harmadát kellene biztonságra és etikus használatra fordítsák az AI kapcsán.

A kockázatok mérséklése érdekében a kormányzatoknak jogi felelősségre kellene vonni az AI-rendszerek okozta károkért a cégeket, ha az eset előre látható és meggátolható lett volna.

Az AI-törvények terén az EU lehet az első, de a csomag várat magára, sok kérdésben nem értenek egyet a törvényhozók. A kutatók közül Yoshua Bengio, akit a három AI-keresztapa egyikeként emlegetnek, azt mondja, hogy túl erősek és jelentősen az új AI-modellek, ezért felügyeletre van szükség. Az AI szerinte sokkal gyorsabban fejlődik, mint ahogy bárki lépni tudna.

Sok cég azzal védekezik, hogy túl nehéz megfelelni a szabályozásoknak, és azok elnyomják a fejlődést – Stuart Russel számítógéptudós szerint az ilyen vélemények nevetségesek, még a szendvicsárusokat is komolyabban szabályozzák, mint az AI-szektort.

Kritizáló AI, titkok, perek, feketelisták

AI-fronton minden napra tucatnyi vagy akár több száz hír jut, jól jelzi az őrületet, hogy az Alphabet hiába múlta felül minden téren az elemzői várakozásokat, már a bevétel és a nyereség sem számít: mivel az AI terén nem értek el kellően nagy, áttörő ugrást, így is zuhant a cég árfolyama.

A kínai iFlytek AI-céget a tőzsdén és a médiában is darabokra szedik továbbá, amiért az egyik AI-eszköze a tanulóknak olyan fogalmazást generált, ami Kína korábbi vezetőjét kritizálta.

A Stanford kutatói szerint az AI-cégek és modelljei eközben egyre átláthatatlanabbak, egyre több mindent titkolnak, miközben a modellek tréningezése kapcsán még több információt kellene nyilvánosságra hozni.

A Universal Music többedmagával beperelte továbbá az Anthropic AI-céget, amiért rengeteg jogvédett dalt használt a Claude chatbot tréningezéséhez.

Az NVIDIA jelezte, a tervezett határidőnél hamarabb, már most tilos Kínának fejlett AI-chipeket szállítani a legújabb amerikai korlátozások miatt. Az A800, H800, A100, H100 és L40S is érintett.

A befektetések persze özönlenek, a Microsoft például csak Ausztrália AI- és felhőpiacára 3,2 milliárd dollárt költ a következő 2 évben.

Az AI miatt öntik a pénzt a reklámokba, felkészül az EU, az USA és a britek

Miközben a digitális reklámpiac újra fellendülést mutat (állítólag a gazdasági bizonytalanságok ellenére ez az AI-nak köszönhető), addig a nagy szereplők felkészülnek a komoly szabályozásokra. Az EU törvényhozói állítólag kulcskérdésekben állapodtak meg, így lassan, de halad az AI-törvénycsomag. A Fehér Ház állítólag hétfőn ad ki elnöki rendeletet az AI kapcsán, míg a britek szintén nagyon komoly szabályozásokat sürgetnek az első, globális AI-csúcstalálkozó előtt. A Microsoft, az OpenAI és a Google közös AI-biztonsági fóruma pedig elnököt választott, továbbá tanácsadó testületet is létrehoz.

Azóta történt

Előzmények