Cikkek
-
Hivatalosan is letölthető a Windows 7 ISO
A letöltéshez természetesen érvényes termékkulcs is szükséges, de más megkötés is akad.
Szoftver 123
-
Érkezik a kínai Windows táblageneráció
A Microsoft és az Intel közös sajtóeseményen tette le voksát Kína mellett. Megjelennek új márkák, az olcsó gépek között is felbukkannak a Windows alapú gépek.
Tech 57
-
Áprilistól ráfázik, akinek nem mobilbarát a honlapja
A Google kampánya elérkezett az utolsó lépéshez: a kereső algoritmusába is beépítik, hogy megfelelő-e az adott weboldal.
Szoftver 18
-
Öt alkalmazás generálja a mobilos adatforgalom kétharmadát
Az utolsó negyedévben először fordult elő, hogy az új LTE-előfizetések nettó száma meghaladta az új WCDMA/HSPA-előfizetések számát.
Mérleg 39
-
Huszonöt millió dollárért vett domént a Google
Az új felső szintű domének közül az egyik legértékesebbet szerezte meg a vállalat.
Mérleg 13
-
Súlyos gond az informatikushiány Magyarországon
A szakkonferencián kiemelték, hogy a tízezerre becsült betöltetlen IT álláshely súlyos tízmilliárdokban mérhető kiesést jelent a magyar gazdaságnak.
Mérleg 441
-
A Google megkezdte a Flash-hirdetések konvertálását
A cél az, hogy belátható időn belül teljesen kivezessék hirdetési platformjukról az Adobe technológiáját.
Szoftver 38
-
A Telekom megvette anyacégétől a GTS Hungaryt
A vállalat helyzete stabil, de csak minimális mértékű fejlesztésekről és fejlődésről volt szó tavaly. A cégnél 2015-re már jobb évet várnak.
Mérleg 7
-
A YouTube még mindig csak viszi a pénzt
Hiába a legnagyobbak a szegmensben, a Google kilenc év alatt legfeljebb nullszaldósra tudta kihozni a videómegosztót, és lassan elfogy a türelem.
Mérleg 53
-
Android for Work – a munka legyen munka
A Google felismerte, hogy egyre kevesebb privát terünk marad, állandóan dolgozunk, még a telefonról is. A biztonságot is növelik azzal, hogy különválasztják a magánéletet a cégestől.
Szoftver 22
-
Megújult a hazai Linux Mint közösség honlapja
Kellemesebb közösségi élmény és egységes felhasználókezelés jellemzi a megújult oldalt.
Szoftver 0
-
A digitális Magyarország a fészbúkozást jelenti
A magyar infrastruktúra megfelelőnek mondható, ám a digitalizálás integrálásának elmaradása miatt leginkább csak szórakozásra használjuk a netet.
Mérleg 37
-
Ingyenesen letölthető a kiváló magyar Tetris-fejlesztés
Egy magyar fejlesztésű mobilalkalmazás a klasszikus játékot ötvözi egy kis művészettörténettel.
Café blog 9
-
Színes e-ink kijelzővel érkezik a Pebble Time
A Pebble újabb okosórára gyűjt. A célkitűzést négy óra alatt elérték, sorra döntik a rekordokat Kickstarteren. Az elődmodellnél fejlettebb kijelzővel, és számos új funkcióval érkezik.
Közösségi média 112
-
Meztelenség: a Google és a Reddit is szigorít
A celebbotránynak meglett a hatása: nehezebb lesz felnőtt tartalmakat posztolni az oldalakra.
Közösségi média 9
-
Fürge rókalábak: Firefox 36
A menetrendszerűen érkező Firefox asztali és mobil gyorsabb internet elérést ígér a HTTP/2 támogatása révén.
Mozilla blog 21
-
Hárommillió dollár egy cracker fejéért
A valószínűleg Oroszországban tartózkodó bandavezért eddig hiába kereste az FBI.
Mérleg 11
-
Mindent internetre kötne közös fejlesztésével az ARM és az IBM
A közös fejlesztésű IoT starter kit az új irányok tesztelését egyszerűsíti.
M2M 18
-
Internet of Things fesztivál JavaScripttel, Firefox OS-szel és Jan Jongboommal
Az internetre kötött kütyük rajongóinak erre a hétre két ingyenes programot is tudunk ajánlani: egy csütörtöki meetupot és egy szombati workshopot.
Mozilla blog 1
-
Képeken a LogmeIn budapesti fejlesztőközpontja
A Google magyarországi irodája után bemutatkozik a LogMeIn hazai főhadiszállása is.
Café blog 101
-
Az Apple helyett a Samsung vásárol akkumulátorgyárat elektromos autókhoz
Múlt héten arról szóltak a pletykák, hogy az Apple tárgyal a Magna Steyrrel. A Samsung gyorsabb volt, felvásárolta az osztrák cég egyik részlegét.
Mérleg 8
-
Furcsa dolgokat művel a Gmail
A Google már tud a hibáról, dolgoznak a javításon. A felhasználók közül néhányan nagyon kiakadtak.
Café blog 23
-
Az online pornóval simán lebukhatsz
Nem segít az inkognitó mód sem, előbb vagy utóbb az áldozatok között leszel, és kikerül a neved. Védekezni azért lehet.
Biztonság 70
-
Így néznek ki az Apple új emojijai
A legfontosabb változás, hogy az etnikai diverzitás jegyében szakítottak a fehérember-központúsággal.
Közösségi média 35
-
Ingyen cseréli ki a régi mobilokat a Telenor
A cég ajánlata csak a valóban régi, még az ezredforduló előtt gyártott telefonokra érvényes.
Távközlés 42
-
A Citizenfouré a dokumentumfilmes Oscar
Az Amerikai Filmakadémia az NSA-botrány kirobbanásáért felelős Edward Snowdenről és a szivárogtatás első napjairól készült dokumentumfilmet találta a legjobbnak a maga kategóriájában.
Café blog 5
-
Amiben a Chrome messze veri az Internet Explorert
A Cisco biztonsági jelentése felhívja arra figyelmet, hogy céges környezetben is szemléletváltásra van szükség az IT-biztonság területén.
Biztonság 14
-
Megjavítják, kifizetik a hibás ASUS laptopokat
Bevállalós akciót indított a taiwani gyártó: egy évig nem csak javítják, vissza is fizetik a meghibásodott gépek árát a fogyasztóknak.
Mérleg 101
-
Hús-hús: ételt szállít az Uber
Spanyolországban megtiltották a fuvarozást, ember helyett ételt visznek házhoz a sofőrök. Tíz perc alatt célba érnek.
Közösségi média 7
-
Főleg mérnökök és informatikusok jönnének Magyarországra dolgozni
Végzettség szerint leginkább mérnökök és informatikusok költöznének hazánkba munkavállalás céljából.
Mérleg 24
-
Európai vizsgálat lehet a Google központjában
Az olasz adatvédelmi biztos arról számolt be, hogy akár a kaliforniai bázison is auditálhatják az amerikai cég adatvédelmi gyakorlatát.
Mérleg 1
-
Eddigi legnagyobb európai beruházását jelentette be az Apple
Két új adatközpontot építenek, melyek megújuló energiaforrásokra támaszkodnak majd. Az őshonos fákat nem bántják.
Mérleg 0
-
Kiberkémeket leplezett le a Kaspersky
A Desert Falcons valószínűleg az első megismert arab kiberkémcsoport, mely több ezer áldozatot ejt világszerte.
Biztonság 1
-
A határtalan renyheségre épít egy új amerikai startup
A szabadság földjén akkora a jólét, hogy már a pizzással sem kell beszélniük a tehetősebbeknek. Igény szerint kiértékelik a vérnyomást is.
Café blog 8
-
A dolgok internete volna az új vadnyugat?
A gyártók sem igazán figyelnek a biztonságra, hogy várhatnánk el a fogyasztóktól? A rendőrségi kamerák képei is illetéktelenekhez kerültek.
Biztonság 83
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
gp Djokovic nélkül ugyan, de bő évtizedes kihagyást követően visszatért a TopSpin-széria – itt van minden Grand Slam, de vajon a játéknak mekkora esélye van a világelsői címre?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Dobozos verziót kapnak az IGP nélküli AMD Ryzenek
ph A 8000F-es sorozat ezzel bárki számára beszerezhetővé vált.
Vigor - Alig egy nap múlva PC-n is elérhető lesz a korai kiadás
gp Néhány év késéssel újabb platformra is megkapjuk a játék early access változatát.
Mozgásban a The Casting of Frank Stone
gp A PC-re és konzolokra érkező alkotás a tervek szerint még idén elérhető lesz.
Egy évet csúszik a SiPearl első szerverprocesszora
ph Cserébe gyorsabb lesz, és a szoftveres háttér is kiforrja majd magát a startra.
Dobta a zoomkamerát az új Sony Xperia 10
ma Az Xperia 10 VI megegyező méretben, de friss dizájnnal, erősebb hardverrel és újragondolt kameraszettel mutatkozott be.
Jobb zoom, egyszerűbb kijelző - megérkezett a Sony Xperia 1 VI
ma Kicsit behúzódott a fősodorba a Sony csúcsmodellje, de nem vesztett el mindent egyéniségéből.
Dead by Daylight - Castlevania karakterek érkeznek a játékba
gp A nagyon rövid teaser videón semmi részletet nem kaptunk, augusztusig kell várnunk a teljes leleplezésre.
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- Koreai autók topic (Kia, Hyundai, stb.)
- Netflix
- Mi nincs, grafén akku van: itt a Xiaomi 11T és 11T Pro
- Otthoni hálózat és internet megosztás
- Android játékok topikja
- Okos Otthon / Smart Home
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- Diablo IV
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 7***(X) "Zen 4" (AM5)
- További aktív témák...