Cikkek
-
Vasárnap drónok a Hungaroringen!
Május 15-én, a Formula 1-es aszfaltcsík fölött rendezik a hivatalos magyar multirotor bajnokság második futamát.
Tech 23
-
Stratégiai megállapodást kötött a kormány és a BT Regionális Szolgáltató Központ
A BT az elmúlt 2 évben duplázott: 2000 főre növelte hazai munkavállalóinak számát, így már 20 szolgáltatási területen támogatnak multinacionális vállalatokat Magyarországról.
Mérleg 4
-
A Facebook óriási hibát vétett
Nem azzal, hogy szerkesztői kezébe adta a döntést, hogy milyen híreket ajánljanak, hanem azzal, hogy erről hazudtak.
Közösségi média 58
-
Egymilliárd dollárral támogatja az Apple az Uber kínai riválisát
Az új befektetés is jelzi, hogy a vállalat megkezdte üzleti modelljének diverzifikálását.
Mérleg 2
-
360 fokos fotókkal újít a Facebook
Kiteljesedik a panoráma élmény a legnépszerűbb közösségi oldalon.
Tech 15
-
Backdoort találtak az egyik Allwinner kernelben
Az ARM alapú kütyük mindent elárasztanak, a szakértők szerint az a meglepő, hogy ilyen ritkán találkozni nyitott hátsóajtókkal.
Biztonság 20
-
Nem csak jönnek, mennek is funkciók a Windows 10 évfordulós frissítésével
Mikor az operációs rendszer egyéves lesz, a ráncfelvarrás nem csak ad, el is vesz. Nem éri meg a befektetett energiát, mondja Gabe Aul.
Szoftver 69
-
Jön a YouTube TV?
A pletykák szerint a vállalat online streaming szolgáltatást indítana élő adásokkal.
Közösségi média 38
-
Hivatalos: a SanDisk mostantól a Western Digital tulajdona
Minden szükséges hatósági engedélyt beszerzett a WD, a 19 milliárd dolláros üzletben nem találtak kivetni valót a döntéshozók.
Mérleg 16
-
Nyílt forráskódú lett a Facebook hackerképzője
A Capture The Flag platform mostantól elérhető a GitHubon, lehet bővíteni a küldetéseket, ennek az oktatási intézmények is örülhetnek.
Biztonság 1
-
Unalmasak a programkódok? Bosszantsd magad piktogrammal!
Az Emojicode egy létező programnyelv, amivel keresztplatformos alkalmazások készíthetők. 👴 Megjegyzés: legalább a fordítója gyors.👴
Café blog 10
-
Kipróbálhatod a Firefox tervezett újításait!
Újraindul a Mozilla tesztelési programja, egyelőre három új funkciót lehet véleményezni.
Mozilla blog 15
-
Arcfelismerés nélkül jön az EU-ba a Facebook Moments
A jogi előírások miatt csak kézzel lehet címkézni a fényképeket, de némi csavar azért van a történetben.
Közösségi média 6
-
A magyarok is szeretik a Huawei okostelefonjait
A vállalat 64 százalékkal növelte készülékeinek kiszállításait globálisan, és duplájára növelte részesedését az okostelefonok piacán hazánkban.
Mérleg 14
-
Egyre dagad a Facebook-botrány
Egy korábbi alkalmazott azt állítja, hogy az ajánlókból kicenzúrázták a republikánusokra vonatkozó pozitív híreket.
Közösségi média 33
-
Dél-Koreában meglépték, amit máshol még nem
Az ázsiai országban csak úgy lehet előtelepíteni alkalmazásokat a telefonokra, ha azok eltávolíthatóak a felhasználók által.
Mérleg 44
-
Megjelent az asztali WhatsApp
Az egyik legnépszerűbb csetprogram a mobileszközök mellett már natívan támogatja a Windows és OS X platformokat is.
Szoftver 23
-
Igenis frissítsen a szolgáltató és a gyártó!
Valószínűleg hosszú ideig tartó vizsgálatra és eljárásra számíthatunk, de végre elindult valami – még ha egyelőre csak az USA-ban is.
Mérleg 107
-
Csak megmondod a telefonnak, mit akarsz, és megcsinálja
Az új személyi asszisztens tegnap mutatkozott be, és már most is meggyőző a teljesítménye.
Szoftver 10
-
Az ígéret szép szó, pénz viszont nem lesz
És e-ink kijelzős óra-karperec sem. A Kickstarter kampányban egymillió dollárt gyűjtöttek a harmincezer helyett, most semmijük sincsen.
Mérleg 53
-
Csöves hibrid fejhallgató erősítő készül a Raspberry Pi minigéphez
A nagy impedanciájú eszközökkel is együttműködik, és többféle elektroncső használata is szóba jöhet.
Tech 41
-
A Lenovo vállalati és adatközponti termékek gyártásába kezd Magyarországon
A vállalat hosszú távú gyártó partnere, a Sárvári Flex 2016 nyarán kezdi meg a termelést.
Mérleg 6
-
Még mindig komoly szoftverproblémái vannak az F-35-ösnek
A nagybani gyártás három év múlva indul meg, feltéve ha addigra a hibákat és a hiányosságokat megszüntetik.
Tech 45
-
Fujitsu blog: amikor a 3D és az AR összefog
Térbeli képet felépítő kamerával és kiterjesztet valóság technológiával segítik a terepmunkát Japánban.
Tech 5
-
Milyen prímszámokat ismer? El ne árulja!
Legalább 1402 olyan kizárólag önmagával és eggyel osztható szám létezik, melynek terjesztése, vagy akár csak ismerete miatt börtön jár az USA-ban.
Café blog 24
-
Így tért vissza a New Shephard
Jeff Bezos cége, a Blue Origin más úton jár, mint a SpaceX. A két csapat munkássága egyaránt rendkívül látványos. Fedélzeti videók!
Tech 11
-
Fekete hivatkozásokat tesztel a Google
A keresési találatokat megfosztanának minden színtől, a már meglátogatott oldalak pedig szürkék lennének.
Szoftver 40
-
Mindig, mindig az ember a gyenge pont
A világ egyik legnagyobb bankrablása emberi hiba miatt fulladt kudarcba. És azt is ember okozta, hogy egyáltalán megpróbálták.
Biztonság 28
-
Ma már szinte mindenkit fenyegetnek a zsarolóvírusok
A Kaspersky Lab friss felmérése szerint folyamatosan nő a könnyen terjeszthető és komoly pénzt hozó zsarolóvírusok népszerűsége a bűnözők körében.
Biztonság 49
-
A gép legyőzte a sebészt
Nem törnek hatalomra a robotok a műtőben, viszont sokat segíthetnek a betegnek, miközben az orvos is pihenhet egy keveset.
Tech 15
-
Ha csak a néven múlik, a Facebook mehet Kínába
Helyi lapok azon spekulálnak, hogy a kedvező bírósági döntésnek van-e egyéb üzenete is.
Mérleg 3
-
Internet helyett humora van a kis falunak
Még a mobil is alig működik, vezetékes hálózat sincs, mégis rendszeresen használják a Wikipédiát, Ebay-t, a Facebookot és RRS-t.
Café blog 15
-
A PayPal szűkíti a vásárlásvédelem hatókörét
A jövőben már nem védik azokat, akik a Kickstarteren vásárolnak vagy a kormánnyal üzletelnek.
Mérleg 25
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
gp Djokovic nélkül ugyan, de bő évtizedes kihagyást követően visszatért a TopSpin-széria – itt van minden Grand Slam, de vajon a játéknak mekkora esélye van a világelsői címre?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Az ASRock kicsit megnyirbálta az egyik R-DIMM-es alaplapját
ph Az inteles deszka egyebek mellett szakít a Thunderbolt 4-gyel, a Wi-Fi 6E-vel, az egyik übergyors LAN-nal és a fixált I/O pajzzsal.
Dimensity 8250-ként hasznosítja újra a Dimensity 8200-at a MediaTek
ma Ugyanúgy 4 nanométeren készül, a specifikációs lista pedig nem mutat sok változást az új és az előd között.
Bemutatta első táblagépét saját neve alatt a HMD
ma De ahogy arra számítani lehetett, ez is egy kétéves Nokia eszköz átnevezve.
30 TB-ot meghaladó HDD-ket demonstrál a Toshiba
ph Az egyik HAMR, a másik MAMR technológiával éri el a komoly tárkapacitást.
Jövő év őszén jön a Mortal Kombat mozifilm folytatása
gp A folytatásban felbukkan végre Johnny Cage is, akit Karl Urban alakít majd.
Dobozos verziót kapnak az IGP nélküli AMD Ryzenek
ph A 8000F-es sorozat ezzel bárki számára beszerezhetővé vált.
Vigor - Alig egy nap múlva PC-n is elérhető lesz a korai kiadás
gp Néhány év késéssel újabb platformra is megkapjuk a játék early access változatát.
- Milyen autót vegyek?
- iPhone topik
- Hamarosan érkezik a Philips legolcsóbb OLED tévéje
- Nvidia GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 / 3 5***(X) "Zen 3" (AM4)
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Autós topik látogatók beszélgetős, offolós topikja
- BMW topik
- Politika
- Vodafone otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- További aktív témák...