Cikkek
-
Levitte a mobilnetet a metróba a Vodafone
A szolgáltató jelenleg nagyobb elméleti letöltési sebességet biztosít a föld alatt, mint a föld felett. A riválisok közül a Telenor léphet másodikként.
Távközlés 28
-
2012-ben még nem lesz sikeres a PC-piacon a Windows 8
A piackutató úgy véli, túl gyorsan érkezik az új operációs rendszer az üzleti felhasználók számára, az otthoniak pedig idegenkednek a Metrótól.
Mérleg 106
-
Kritikus sebezhetőséget kell javítania az Adobe-nak
Felmerült annak a lehetősége is, hogy több nagy rendszer feltöréséhez is ezt a rést használták ki a crackerek.
Biztonság 29
-
T-Mobile: újabb kerületekben érhető el a 4G-s mobilnet
Az operátor az LTE kereskedelmi bevezetését a jövő év elejére tervezi. Addig az ügyfelek bevonásával nyilvános teszt zajlik.
Távközlés 16
-
10 milliárd letöltésnél tart az Android Market
Újabb mérföldkövet hagyott maga mögött a zöld robotos okostelefonok alkalmazásboltja, de az Apple Store számokban még mindig vezet.
Tech 1
-
Hivatalos: februárban jön a Windows 8 béta és a Windows Store
A Microsoft következő operációs rendszerének része lesz az alkalmazásbolt. 2012 februárjának végétől lehet majd kipróbálni.
Szoftver 14
-
Az eddigi legcikibb Facebook-hiba: a főnök maszek fotóit is lenyúlták
Programozói hibából adódott, hogy egy másra készült eszköz segítségével bárkinek a privát fotóit el lehetett érni egy ideig.
Biztonság 36
-
Az amerikai kémprogram botránya a mobilipar átvilágítását hozhatja el
Nagy valószínűséggel nem akadnak rá Európában a Carrier IQ-ra, de az feltételezhető, hogy az itteni szolgáltatók is használnak hasonló programokat.
Biztonság 25
-
Működik az IBM villámgyors memóriája
A vállalat kutatói demonstrálták, hogy a racetrack-elv megvalósítható, a sorozatgyártásig azonban még számos problémát kell megoldani.
Tech 15
-
Árdrágításban való közreműködéssel vádolja az EU az Apple-t
Az e-könyvek piacán éles a verseny, a kiadók szeretnék maximalizálni a profitjukat, a feltételezés szerint ebben az Apple segítette őket.
Mérleg 7
-
Már függvényeket is rajzol a Google
Igaz, az új funkció jelenleg még nem sok mindenre használható.
Tech 10
-
Az Amazoné lehet az androidos táblagépek piacának fele
A Kindle Fire elképesztően jól kezdett, elemzők szerint a piac jelentős része az övé lehet.
Tech 3
-
Letölthető az Opera 11.60
Az új kiadás fő újdonsága az átszabott levelezőkliens és az új feldolgozó motor.
Szoftver 16
-
Áttetsző és flexibilis tabletet vizionál a Samsung
A koreai gyártó által publikált videón látott hardver ma még nem realitás, de ami késik, nem múlik.
Tech 32
-
Fél év múlva jönnek a Sony okostelefonok
Bár papíron megtörtént a felvásárlás, még nincs meg minden engedély, így a Sony Ericsson márka csak a jövő év közepén szűnik meg.
Távközlés 53
-
Svájci pofon a kiadói iparnak
Az ország kormányzata hatástanulmányok vizsgálata után döntött úgy, hogy a személyes használatú letöltés továbbra is legális marad.
Mérleg 36
-
Kilép a BSA-ból a Kaspersky
A vállalat vezetője szerint vállalhatatlan, hogy egy korszerűtlen és üzletileg káros törvényt támogat az iparági szövetség.
Mérleg 23
-
Így építenek tornyot a repülő robotok
A kiállításra készült installáció még csak modell, de jelentős távlatokat villant fel.
Tech 29
-
Az EU követeli az IPv6-ra történő átállást
A frissítés okozta gondok, a kompatibilitási problémák, a kivárás okozza, hogy lassabban halad a váltás, mint ahogy a digitális menetrendért felelős alelnök elvárná.
Távközlés 24
-
Zuckerberg nem fél a Google+-tól
Egy interjúban a Facebook vezetője elmondta: azért oda kell figyelni a Google ötleteire, termékeire.
Közösségi média 25
-
19 éve küldték az első SMS-t
1992. december 3-án a Vodafone hálózatán küldték el az első rövid szöveges üzenetet.
Távközlés 53
-
HTML5-játékok fejlesztésére hirdet versenyt a Microsoft
A megmérettetésre január végéig lehet jelentkezni egy Internet Explorer 9-ben hibamentesen futó kóddal.
Közösségi média 10
-
Félmilliárdot bukott a PlayBookon a RIM
A kanadai vállalat veszteséggel árulja a tabletet, hogy megágyazzon az annak rendszerével rokon, új okostelefonos platformja számára.
Mérleg 10
-
Hackerek támadták az ellenzéki médiát az orosz választások idején
Az állami megrendelésre nincs bizonyíték, de az érintettek bizonyosak abban, hogy politikai célja volt az összehangolt támadássorozatnak.
Biztonság 8
-
Így pörög a Wikipedia
Egy weboldalon élőben tudjuk követni az online enciklopédiában végrehajtott szerkesztéseket.
Közösségi média 6
-
Katonai hackerek szedték le a kémrepülőt?
A NATO-csapatok bizonyosan elveszítettek egy drone-t, de azt még nem tudni, milyen módon.
Biztonság 30
-
Az AMD processzorain is fut az új Android
A fejlesztői közösség két héttel az Ice Cream Sandwich forráskódjának publikálása után kiadta az x86-os portot.
Szoftver 30
-
Történelmi előzés: a Chrome lelépte az Explorert
A böngészők magyarországi versenyében novemberben a dobogó utolsó fokára szorult vissza a Microsoft terméke.
Szoftver 262
-
Terjeszkedik Európában az Amazon e-könyvesboltja
Újabb két nagy európai piacra tette be a lábát az Egyesült Államokban piacvezető áruház.
Közösségi média 6
-
Magyarországon is terjed a Drupal
A tartalomkezelő új kiadásának több komponensén is dolgoznak magyar fejlesztők – derült ki a Drupal Hétvégén.
Szoftver 36
-
Használjuk a kémprogramot, de nem arra – állítják a szolgáltatók
Az eddigi információk alapján még nem világos, hogy ki és miért használja a Carrier IQ-t, és az sem, hogy valóban kémkedik-e.
Biztonság 46
-
Teljesen megújult a YouTube
Az új koncepcióban össze akarják gyúrni mindazokat a módszereket, amelyek a televíziózásban, illetve az online fogyasztásban hatékonyak és eredményesek.
Közösségi média 114
-
Bérbe vehetők a Fujitsu hardverei
A vállalat kkv-kat megcélzó rent, try, buy konstrukciójában legfeljebb fél évig lehet próbálgatni az eszközöket.
Mérleg 1
-
Londonba megy a szegedi robotbogár
A tudománytörténeti kuriózumnak számító, több mint ötvenéves katicát egy uniós robotkiállításon mutatja be a feltaláló.
Tech 2
-
Okostelefonok millióin kémkedik egy legális program
A Carrier IQ állítólag nem okoz kárt senkinek, célja nem a nyomkövetés, de vannak tények, melyeket a gyártó még nem indokolt meg elfogadhatóan.
Biztonság 59
-
Januártól blokkolja a gyerekpornót a Telenor
A mobilszolgáltató a szakhatósággal és a rendőrséggel együttműködve indítja el a szűrést. A felek bíznak abban, hogy a többi internetszolgáltató is lépni fog.
Közösségi média 325
-
Háborús kémrepülők a rendőrségen és a farmokon
A hadi célokra fejlesztett gépek már bizonyítottak a frontokon: civil felhasználásuk után mind a gyártók, mind az igénylők élénken érdeklődnek.
Mérleg 20
-
Az internet új korszaka: kontroll, cenzúra, állami felügyelet
Az Egyesült Királyság kibervédelmi stratégiája már meglévő mintákat követ: erősítik az ellenőrzést, megelőző csapásokban gondolkodnak, szakértőket toboroznak.
Biztonság 20
-
Elbukott a világ legbiztonságosabb táblagépe is
Három hacker a különösen védettnek tartott PlayBook rendszeréhez is megtalálta az utat.
Biztonság 7
-
Itt a nyúlékony USB-kábel
Bár sosem gondoltunk rá, de egy efféle megoldást sok dologra lehet használni.
Tech 22
-
Little Printer: kicsi a nyomtató, de erős
Az aprócska nyomtató pont az, amit a neve is mond. Viszont mást akar, mint az okostelefonok gyártói.
Tech 7
Percről percre
gp Djokovic nélkül ugyan, de bő évtizedes kihagyást követően visszatért a TopSpin-széria – itt van minden Grand Slam, de vajon a játéknak mekkora esélye van a világelsői címre?
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Íme az Assassin's Creed Shadows első előzetese
gp A teljes játék novemberben érkezik, az előrendelések már elindultak.
Yakuzás játékkal teszi vonzóbbá VGA-it az ASUS
ph A GeForce és a Radeon megoldásokhoz is elérhető a promóció.
Az ASRock kicsit megnyirbálta az egyik R-DIMM-es alaplapját
ph Az inteles deszka egyebek mellett szakít a Thunderbolt 4-gyel, a Wi-Fi 6E-vel, az egyik übergyors LAN-nal és a fixált I/O pajzzsal.
Dimensity 8250-ként hasznosítja újra a Dimensity 8200-at a MediaTek
ma Ugyanúgy 4 nanométeren készül, a specifikációs lista pedig nem mutat sok változást az új és az előd között.
Bemutatta első táblagépét saját neve alatt a HMD
ma De ahogy arra számítani lehetett, ez is egy kétéves Nokia eszköz átnevezve.
30 TB-ot meghaladó HDD-ket demonstrál a Toshiba
ph Az egyik HAMR, a másik MAMR technológiával éri el a komoly tárkapacitást.
Jövő év őszén jön a Mortal Kombat mozifilm folytatása
gp A folytatásban felbukkan végre Johnny Cage is, akit Karl Urban alakít majd.
- Fotók, videók mobillal
- Folytatja a leépítéseket a Tesla
- E-roller topik
- Gitáros topic
- 242 millió dolláros szabadalomsértési ügybe keveredett a Microsoft Cortanája
- Politika
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- Milyen alaplapot vegyek?
- EA Sports WRC '23
- Már nem hisz a nagy európai EV-forradalomban a Ford
- További aktív témák...