-
Az EU adott még egy esélyt a Google-nak, mielőtt büntetnek
A versenyügyi biztos megelégedne egy kötelezettségvállalási nyilatkozattal egy héten belül, és akkor nem indítanak hivatalos eljárást.
Mérleg 39
-
Most már tényleg a Chrome a legnépszerűbb böngésző
A mérések szerint időlegesen már eddig is át-átvette az első helyet a Google szoftvere, de úgy tűnik, most már tartósan is vezet.
Szoftver 194
-
Kína is rábólintott a Google-Motorola házasságra
Az ázsiai gazdasági nagyhatalom egyetlen, de igazán kemény feltétellel egyezett bele a fúzióba.
Mérleg 13
-
Titokzatos nemzetközi támadássorozat a BitTorrent ellen
A lengyel szakértők szerint igencsak kétséges, hogy a torrentforgalom ilyen típusú akadályozása legálisnak tekinthető-e.
Biztonság 105
-
A Microsoft csendben indította el közösségi oldalát
A So.cl valójában nem egy klasszikus közösségi oldal, egyelőre a cég technológiája mellett külső tartalmakra is támaszkodik, célcsoportja a diákok.
Közösségi média 27
-
Forradalmian új kezelőfelületet mutatott be az MIT
A találmány látványos, a gyakorlatban történő hasznosítása azonban még várat magára.
Tech 43
-
Sebességrekord wifis adatátvitelben: 3 Gb/s
A terhertzes tartományban elért eredmény meggyőző, ám ezt a technológiát csak korlátozott mértékben lehet alkalmazni.
Tech 19
-
A Telekomnak 10 milliárd forintba fáj az új adó
A vállalat kiszámolta, hogy a ma elfogadott törvény szabályai szerint mire számíthatnak a befektetők az idén.
Távközlés 14
-
150 megás internettel újít az Invitel
A szolgáltató az optikai hálózatra kötött háztartásokban tud ilyen letöltési sebességet biztosítani.
Távközlés 18
-
Több tízezres elbocsátás a HP-nál
Ha igazak a hírek, akkor cég tavaly hivatalba lépett vezetője, Meg Whitman a fejlesztések beindítása mellett drasztikus takarékossági lépésre is elszánta magát.
Mérleg 20
-
A Twitter is engedélyezi az online nyomkövetés tiltását
A sütik tiltását szorgalmazó hatósági javaslatok hatására a világ legnagyobb mikroblogoldala is engedett a nyomásnak.
Szoftver 11
-
Nálunk is átnevezték a mobilnetes iPadet
A vállalat egész Európában és a világ több országában is eltávolította a 4G-technológiára utaló kitételt a termék nevéből.
Tech 5
-
Az Országgyűlés elfogadta a távközlési adót
Az NGM által beterjesztett törvény az eredeti formájában lép hatályba július 1-jével. A mobilszolgáltatók valószínűleg áremeléssel válaszolnak.
Mérleg 581
-
A Telenor árat emel az új adó miatt
A szolgáltató azt mondja: a két párhuzamosan fizetendő különadót nem tudják lenyelni. Jövőre majd újragondolják.
Mérleg 90
-
Irányítsák a kormányok az internetet!
Egy indiai javaslat szerint fel kellene számolni a mai internetszabályozási rendszert, és az ellenőrzést egy ENSZ-szervezet kezébe kellene adni.
Mérleg 22
-
Szülői felügyelet a Windows 8-ban
Az új rendszer által részletes betekintést nyerhetünk gyermekünk gépezési szokásaiba.
Szoftver 28
-
Óriási meglepetés: a netes tévé piacán nem az Apple vagy a Google vezet
A közeljövő egyik legjövedelmezőbb vállalkozása lesz az átalakuló televíziós piac digitális változatának meghódítása platformszinten. A Microsoft jól áll.
Mérleg 8
-
Megzuhantak a Kindle-eladások
Piackutatók és egy elemző szerint a színes modell forgalma az ötödére, a fekete-fehéreké a negyedére esett vissza.
Tech 26
-
Reset gomb kerül a Firefoxba
A Mozilla szerint ez egy gyors megoldás akkor, ha a böngésző túl lomha vagy rendszeresen fagy.
Szoftver 63
-
Túlterheléses támadás a The Pirate Bay ellen
A szolgáltatás csak rövid ideig akadozott, a támadók kiléte egyelőre nem ismert.
Mérleg 13
-
Okosabb keresési formával újít a Google
A kontextusfüggő, a felhasználói szokásokra is alapozó Knowledge Graph újabb lépés egy intelligens kereső felé.
Szoftver 30
-
Közös adójavaslattal próbálkoznak a mobilszolgáltatók
A cégek azt szeretnék, hogy a műsorterjesztők is vegyék ki a részüket az újabb ágazati adóból.
Távközlés 33
-
Távközlési adó: egyeztetési hiba
A szolgáltatók megkapták a lakosságnak kitalált kedvezményt, most már csak az a kérdés, mit kapnak az előfizetők. Jót aligha.
Távközlés 36
-
Hamarosan indul a Mozilla Marketplace publikus bétája
Nyílt forráskóddal és eddig nem látott méretű felhasználói bázissal csábít az új online alkalmazásbolt.
Közösségi média 13
-
Így jut el levelünk a Gmailen keresztül a címzetthez
A vállalat biztonsági és környezetvédelmi erőfeszítéseiről is képet kapunk.
Közösségi média 18
-
A lapok szinkronizálásával újít a Chrome 19
Az új stabil kiadás a biztonsági és egyéb hibajavítások mellett gyakorlatilag ezzel az egy új funkcióval jelentkezik.
Közösségi média 12
-
Az igazi Skynet: az okos internet saját magát védi meg a hackerektől
Katonai támogatással egy olyan kutatás indult a kansasi egyetemen, melynek célja egy radikálisan átalakított számítógépes hálózat megépítése.
Biztonság 23
-
A fél világ használ kalózszoftvert a BSA szerint
Habár a fejlett világban lassan csökken az illegális szoftverhasználat, a fejlődő országokban tapasztalható jogsértések miatt a szövetség rekordveszteségről számol be.
Szoftver 463
-
Világszerte nőtt az Android részesedése
A hét legfontosabb piacon növelte befolyását a Google operációs rendszere.
Mérleg 47
-
Miért bukott a Zune-nal a Microsoft?
A Zune bukásáról és az Xbox családon történt változtatásokról mesélt Robbie Bach, a Microsoft volt középvezetője.
Mérleg 18
-
Törvénytelenül blokkolnak oldalakat a brit pornószűrők
A szigetországi mobilszolgáltatók alapértelmezésben tiltják a felnőtt tartalmakat, de egy jelentés szerint gyakran indokolatlanul blokkolnak weboldalakat.
Távközlés 30
-
Windows 8 korábban, kedvezményesen
Egy bensős információ szerint az alap Windows 7-et vásárlók olcsón juthatnak hozzá a Windows 8 professzionális verziójához.
Szoftver 20
-
Gyorsabb lesz a Firefox 13
Egy átfogó „gyorsítási projekt” első eredményeit láthatják majd a felhasználók az új verzióban.
Szoftver 63
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
ROG Ally X néven jön az ASUS kézikonzoljának frissítése
ph A fejlesztést a Computexen leplezi majd le a cég, de nagyjából lehet tudni, hogy mit hoz.
Retro Kocka Kuckó 2024
lo Megint eltelt egy esztendő, ezért mögyünk retrokockulni Vásárhelyre! Gyere velünk gyereknapon!
Új Arc meghajtó a görög mitológia alvilágához
ph A 31.0.101.5448-as, WHQL aláírással rendelkező csomag a Hades II-höz kínál profilt.
Multiversus - Így harcol Joker
gp A free-to-pay játék teljes kiadása a hónap végén startol minden platformon.
Redmi Turbo 3-ból készül a Poco F6, megvan a start dátuma
ma Bejelentette a Xiaomi, hogy mikor esedékes a Poco F6 és F6 Pro premierje, a fotón pedig egyértelműen látszik, melyik Redmiből készül az új modell.
A Frontier maradt a leggyorsabb szuperszámítógép
ph Az Aurora azért nagyon megközelítette, de ez nem volt elég a trónfosztáshoz.
Hamarosan konzolokra is elérhető lesz az Eternal Threads
gp 2022-ben kizárólag PC-re kaptuk meg a játékot, amely a hónap végén újabb platformokra is ellátogat.
- Programozás topic
- Anyagi katasztrófára figyelmezteti az Apple-t a brit média
- Google Pixel 6/7/8 topik
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- Ukrajnai háború
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Mobilinternet
- Linux - haladóknak
- Bestbuy játékok
- NVIDIA GeForce RTX 4060 / 4070 S/Ti/TiS (AD104/103)
- További aktív témák...