-
Frissítve: A BP fotosoppolta az olajkatasztrófa válságközpontjának képeit
A cég lebuktatásához egy szemfüles blogger kellett, akinek a bejegyzésére a hivatalos sajtó is felfigyelt – a cég kénytelen volt meghátrálni.
Mérleg 83
-
Az Apple köszöni, remekül van
Rekordárbevétellel zárta második üzleti negyedévét a vállalat, mely a közeljövőre is igen optimistán tekint. Nem tudják kielégíteni a keresletet.
Mérleg 164
-
Ezer új dolgozót vesz fel a Jabil Circuit Magyarország
A tiszaújvárosi gyár a gyártósori munkások mellett jelenleg 200 angolul beszélő diplomást is keres.
Mérleg 13
-
Jobb volt tavaly a Pannon, mint most a Telenor
A hazai mobilszolgáltató a recesszióval és a hívásvégződtetési díjak csökkentésével magyarázza a forgalom és az EBITDA visszaesését.
Mérleg 20
-
Megújult, megszépült a Google képkeresője
Sokkal szebb és használhatóbb lett a szolgáltatás.
Közösségi média 48
-
Letölthető a Microsoft ingyenes vírusirtójának új bétája
Frissült a víruskereső motor is.
Szoftver 29
-
Informatikai céget vásárol a Magyar Telekom
A távközlési vállalat az IT-szolgáltatások piacán erősít a legfeljebb 1,4 milliárd forint értékű akvizícióval.
Mérleg 0
-
Wee3Tli£lRαse7 helyett barázdabillegető?
A Microsoft kutatói szerint bizonyos területeken roppant hátrányos a bonyolult jelszavak használata, ezért igyekeznek egy új módszerrel megújítani a jelszóválasztást.
Biztonság 57
-
A héten lezárulhat az Intel elleni eljárás
Hírügynökségi beszámolók szerint a chipgyártó meg fog egyezni a hatósággal. Ezúttal nem lesz bírság.
Mérleg 5
-
Napi statisztika: Ki lesz az ötszázmilliomodik Facebook-felhasználó?
Mark Zuckerbergnek jobbkor nem is jöhetne mindez.
Közösségi média 10
-
Ne használjuk a jelszavak mentését a Firefoxban!
Néhány nap múlva a biztonsági szakember bemutatójából többet is megtudhatunk, ám az információk szerint nagyon nem ajánlott a böngészőben tárolni a jelszavakat.
Biztonság 98
-
Beindult az e-könyv-biznisz
Az Amazon.com a második negyedévben több elektronikus kötetet adott el, mint kemény fedelű nyomtatottat.
Tech 2
-
Netes multimilliomos a netvilág számkivetettjeiért
Martha Lane Fox az új brit kormány tanácsadójaként azért kíván küzdeni, hogy azok is megfelelő esélyt kapjanak, akik eddig hátrányos helyzetük miatt nem élvezték az internet áldásait.
Mérleg 7
-
Harmadára zuhant a fizetőssé tett Times olvasottsága
Ez sem kevés, de a pesszimistább prognózisok ennél is meredekebb látogatottságeséssel számolnak.
Közösségi média 56
-
Pendrive-os vírus támadja a Windowsokat
Az új kórokozó egy nulladik napi sebezhetőséget használ ki. A múlt héten nyugdíjazott XP SP2-höz már biztosan nem készül javítás.
Szoftver 66
-
Apple iPhone 4 antennahiba: sem igen, sem nem
A cég vezetője, Steve Jobs minimum felbőszítette a konkurenseket a pénteki tájékoztatón, de legalábbis újabb támadási felületet nyújtott nekik.
Mérleg 107
-
Saját kamerájukon át kukkolt iskolás lányokat egy cracker
Most már Európának is van a webkamerákkal kapcsolatos biztonsági botránya: egy kukkolós támadót leplezett le egy szakértő.
Biztonság 63
-
Megint veszteséges az AMD
A második negyedéves számok mégis felülmúlták a piac várakozásait. Rekordforgalmat ért el a chiptervező cég.
Mérleg 16
-
Kiirthatatlan a magyar PC-kről a Conficker
Júniusban két új trójai került fel a hazai számítógépeket megfertőző kártevők tízes toplistára, de az első helyen kilenc hónapja nincs változás.
Biztonság 53
-
Megéri hibát találni a Firefoxban
Egy kritikus sebezhetőségért 650 ezer forintnak megfelelő összeget kaphat a bejelentő. Ez már majdnem versenyképes.
Szoftver 21
-
Megjelent az openSUSE 11.3
Az új kiadás nem hoz látványos újdonságokat: javult a netbooktámogatás és frissültek a komponensek.
Szoftver 20
-
Felküzdötte magát a topba az Asus
A vállalati PC-beszerzések megindulása nagyban hozzájárult a piac egészséges növekedéséhez. A tajvani gyártó minden riválisánál nagyobb növekedést ért el.
Mérleg 33
-
Steve Jobs lesz az IT-ipar Al Caponéja?
Erősödik az Apple-re nehezedő nyomás, vélhetően a Steve Jobs-korszak legsúlyosabb válságát éli át a cég – látszólag egy nevetséges módon elkövetett hiba miatt.
Mérleg 391
-
Felturbózzák a Firefoxot
Az új JavaScript-fordítónak legalább olyan gyorsnak kell lennie, mint a konkurencia.
Szoftver 51
-
A széles sávú Vodafone-netet most már nemcsak a cég kínálja
A Vodafone mobilnetes megoldásait július közepétől már nemcsak közvetlenül a cégtől, hanem különböző kedvezményes csomagajánlatok keretében partnerszolgáltatóktól is megrendelhetik az előfizetők.
Távközlés 2
-
Időpocsékolás a fájlcsere ellen küzdeni – véli a Pink Floyd volt menedzsere
A Pink Floyd pénzügyeit korábban irányító Peter Jenner harcosan állt ki az új megoldások mellett, és súlyos szavakkal kárhoztatta a változni képtelen zeneipari szereplőket.
Mérleg 54
-
Jelszótolvaj kiegészítőt tiltott le a Mozilla
A vírust tartalmazó program átcsúszott az ellenőrzésen, emellett találtak egy sérülékeny add-ont is, melyet azóta már befoltoztak.
Szoftver 13
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
ROG Ally X néven jön az ASUS kézikonzoljának frissítése
ph A fejlesztést a Computexen leplezi majd le a cég, de nagyjából lehet tudni, hogy mit hoz.
Retro Kocka Kuckó 2024
lo Megint eltelt egy esztendő, ezért mögyünk retrokockulni Vásárhelyre! Gyere velünk gyereknapon!
Új Arc meghajtó a görög mitológia alvilágához
ph A 31.0.101.5448-as, WHQL aláírással rendelkező csomag a Hades II-höz kínál profilt.
Multiversus - Így harcol Joker
gp A free-to-pay játék teljes kiadása a hónap végén startol minden platformon.
Redmi Turbo 3-ból készül a Poco F6, megvan a start dátuma
ma Bejelentette a Xiaomi, hogy mikor esedékes a Poco F6 és F6 Pro premierje, a fotón pedig egyértelműen látszik, melyik Redmiből készül az új modell.
A Frontier maradt a leggyorsabb szuperszámítógép
ph Az Aurora azért nagyon megközelítette, de ez nem volt elég a trónfosztáshoz.
Hamarosan konzolokra is elérhető lesz az Eternal Threads
gp 2022-ben kizárólag PC-re kaptuk meg a játékot, amely a hónap végén újabb platformokra is ellátogat.