-
Új főnöke van a kormányzati portálnak, de nem lesznek változások
A már korábban is pozícióban lévő Pásztory Tamás alapvetően nem kíván változtatni, mivel úgy véli, a Kopint-Datorg már eddig is jó munkát végzett a portál fejlesztése során.
Mérleg 5
-
Magyarországra jön a Windows 7 Family Pack akció
A Microsoft az új operációs rendszer egyéves születésnapján feltámasztja a közel 60 százalékos árkedvezménnyel kínált családi csomagot, melyet ezúttal nálunk is forgalmazni fognak.
Szoftver 106
-
Európai razzia zajlik ma a fájlmegosztók ellen
Azt még nem tudni, hogy Magyarországon folyik-e ilyen akció, s ha igen, akkor milyen módon.
Mérleg 63
-
Napi statisztika: Twitter-csúcs
A Twitter még messze elmarad a Facebooktól – egyelőre.
Közösségi média 1
-
Paál Péter a HP Magyarország új vezetője
A rivális IBM Magyarország vezérigazgatóját csábította el a cég az április végén megüresedett posztra.
Mérleg 3
-
Brüsszel rászáll a kínai modemgyártókra
A 3G-modemek piacán talpon maradt egyetlen európai gyártó panaszára vizsgálódik az EB.
Mérleg 14
-
Megjelent az Office 2010 magyar kiadása
A mai naptól megvásárolhatók a lokalizált dobozos változatok, az új PC-ken pedig megjelennek a demók.
Szoftver 35
-
Ma indul a nevezés az IBM programozóbajnokságára
Leleményességre is szükségük lesz azoknak a hallgatóknak, akik nevezni szeretnének az IBM novemberi, 48 órás programozó versenyére, de megéri.
Tech 6
-
Online SAP-kurzus a felsőoktatásban tanulóknak
Új szolgáltatással bővül a szoftvercég felsőoktatási programja, már egyetemre, főiskolára sem kell bejárni SAP-képzéshez.
Tech 11
-
(Frissítve) Az Oracle-lel tárgyal a HP kirúgott vezére
Larry Ellison nemcsak e-mailben támogatta barátját és teniszpartnerét, hanem a legutóbbi információk szerint helyet adna neki saját cégénél is.
Mérleg 10
-
Olcsón megúszta a Google a Zümm miatti felelősségre vonást
Úgy tűnik, a sorozatos botrányok és a növekvő ellenszenv rákényszeríti az internetes nagyvállalatot, hogy engedjen a rá nehezedő nyomásnak.
Mérleg 8
-
A digitális szakadék szűkítésére a mobil vagy a vezetékes internet a jobb?
A nemzetközi felmérés szerint a modern távközlési technológiáktól való leszakadás csak súlyosbítja a szegények helyzetét, de a segítség formájáról nincs még megegyezés.
Mérleg 6
-
Budapesten mutatkozott be az ODF 1.2
Az OpenOffice.org konferencia volt az ISO-minősítés feltételének számító interoperabilitási bemutató helyszíne.
Szoftver 236
-
A kormány nyitna a szabad szoftverek felé
Tegnap a Parlamentben kezdődött, majd a Közép-európai Egyetemen folytatódott a háromnapos OpenOffice.org konferencia. A megnyitón beszélt az infokommunikációért felelős államtitkár is.
Társadalom 54
-
Ön szeretné-e, hogy óvodás korú gyerekét RFID-chippel kövessék nevelői?
A nyomkövetésre alkalmas technológia roppant csábító, sok helyen hasznát tudnák venni, ám legalább annyi az ellenző, mint a támogató.
Mérleg 109
-
Vesztésre állnak a linuxosok a Sonyval szemben
A PS3-ra vonatkozó korlátozó vállalati döntés sokakat felháborító ügyében megszületett az első döntés.
Mérleg 10
-
India a RIM után a Google-t és a Skype-ot is térdre akarja kényszeríteni
A BlackBerry példája inkább kivétel, mint szabályszerű, ám a Google és a Skype kommunikációs szolgáltatásainak monitorozása új színeket hozhat a képbe.
Mérleg 20
-
Elérhető a Google ingyenes 3D-s modellezőjének új változata
A népszerű modellépítő szolgáltatás új verzióval jelentkezett.
Tech 1
-
Leváltja a flashmemóriát a HP
A vállalat a dél-korai Hynixszel együtt fogja bevezetni a piacra a memrisztorra épülő termékeket. Az első ilyen, a ReRAM a tervek szerint már 2013-ban készen lehet.
Tech 57
-
Piacon a végtelen kapacitású pendrive
Újragondolta az USB-s adattárolók koncepcióját egy dubaji vállalkozás. Az Infinitec USB drive iránt állítólag nagy a kereslet.
Tech 49
-
Tovább zuhan az e-könyv-olvasók ára
A tavaly karácsonyi áttörés után az őszi szezon indultával látható igazán, hogy az e-readerek piaca bővül, és bekövetkezik a várva várt szakasz is: minőségjavulás, választékbővülés és árcsökkenés.
Mérleg 44
-
Az IBM és a Microsoft foltoz a leglassabban
Az IBM felmérésének eredménye a napokban többször is változott, így a valós eredményeket talán nem, de a konkurenciaharcot talán megismerhetjük belőle.
Biztonság 18
-
Ingyenes az iwiwezés a T-Mobile hálózatán
Akciós kedvezményként fél évig a ingyenesen lehet a T-Mobile-os telefonokról iwiwezni.
Közösségi média 47
-
A Facebook tulajdonosa tiszteli a magánéletet – már ha az övéről van szó
Azt senki sem látja át, hogy vajon mi lesz a sorsa a Facebook tulajdonlásáért indított pernek, de az ilyen eljárásokkal járó gusztustalanság máris megjelent.
Mérleg 10
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
gp Djokovic nélkül ugyan, de bő évtizedes kihagyást követően visszatért a TopSpin-széria – itt van minden Grand Slam, de vajon a játéknak mekkora esélye van a világelsői címre?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
A Princeton újraértelmezte az ultrakompakt hordozható SSD fogalmát
ph A cég terméke ránézésre egy apró pendrive-nak tűnik, de valójában nem az.
Szimpatikusnak tűnik a T Phone új generációja
ma A Telekom saját márkás modelljeinek új generációja jelentős előrelépés az első T Phone-okhoz képest.
A kard és az űr az új Arc meghajtó két fő motívuma
ph A 31.0.101.5518-as csomag három hibával is leszámolt.
Két fontosabb újítással megjelent az iOS 17.5
ma Az EU-ban webről is telepíthetők ezzel appok, illetve bővül a nyomkövetőkre való figyelmeztető rendszer.
Xbox Game Pass [2024] - Az extra májusi lista
gp Az elkövetkező időszakban többek között a Senua’s Saga: Hellblade II-t kapják meg az előfizetők.
Érkezik a Crucial LPCAMM2 memóriamodulja
ph Az új szabványra épülő opció 32 és 64 GB-os verziója árat is kapott már.
Elvörösödik az Xperia 1 VI
ma Újabb kiszivárgott képek, pontosított specifikációk a japán csúcstelefon kapcsán.
- Politikai mémek
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Kerékpárosok, bringások ide!
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- MIUI / HyperOS topik
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Olcsó sportkamerák (GoPro alternatívák)
- Starfield
- VMware
- Fűnyíró topik
- További aktív témák...