-
Közel duplájára nőtt a 4iG nyeresége tavaly
Az előzetes várakozásokkal összhangban az informatika mellett nőtt a vállalat távközlési szegmensből származó árbevétele, a szektorra jellemző magas jövedelmezőség az eredményekben is tükröződik.
Mérleg
-
Kibertámadás érte az NVIDIA-t, a cég visszatámadott
Több mint 1 TB fontos adatot loptak el a zsarolók, akik ellen hackertámadást indított az NVIDIA.
Biztonság 45
-
Eldőlt, hogy hol lesz az Intel európai chipgyára
A német Magdeburg város ad majd otthont az Intel több milliárd eurós, európai chipgyárának – a döntést március 4-én hozhatják nyilvánosságra.
Tech 9
-
Elon Musk a műholdas internettel segíti Ukrajnát
Igen jó szolgálatot tehetnek a terminálok azokon a területeken, ahol a harcok komoly károkat okoztak.
Mérleg 10
-
Határidőt hosszabbít az OTP Bank
A bank közölte, hogy a lakossági ügyfeleinek igényeihez alkalmazkodva ideiglenesen, 2022. március 24-ig meghosszabbítja a SmartBank mobilbanki alkalmazás használatának lehetőségét.
Mérleg 24
-
Okosváros projekt valósult meg Monoron
Az MVM Optimum és a város önkormányzatának együttműködésével, a fejlesztés részeként okosvilágítási rendszert építettek ki és okospadokat helyeztek a település utcáira, tereire.
Mérleg 4
-
A DIGI ingyenessé tette az ukrajnai telefonhívásokat
A megjelölt szolgáltatások 2022. február 24-től, azaz visszamenőleg is ingyenesek, és visszavonásig maradnak érvényben.
Távközlés 4
-
Mekkora kárt okozhat egy zsarolóvírus-támadás?
Az etikailag helyes megoldás a váltságdíj kifizetésének megtagadása – ám ennek súlyos anyagi következményei vannak.
Biztonság 58
-
Új, adattörlő kártevővel támadják Ukrajnát
Több száz számítógép került veszélybe Ukrajnában néhány órával azután, hogy egy túlterheléses támadássorozatot követően számos ukrán weboldal elérhetetlenné vált.
Biztonság 16
-
Ösztöndíjprogram indul a Huawei támogatásával a PTE-n
Az ipar, a piac és az oktatás kapcsolatának erősítése a cél.
Mérleg 3
-
A három nagy mobilszolgáltató díjmentessé tette a roamingot Ukrajnában
Ma délután egymás után érkeztek a rövid, lényegre törő közlemények a távközlési vállalatoktól.
Távközlés 25
-
Mesterséges intelligencia a NAV-nál
Az új testületet illetően a megfogalmazott célok meglehetősen általánosak, tágak.
Mérleg 16
-
Több mint száz számítógépet lopott el egy iskolai informatikus
Az elkövető maga jelentkezett: „Hatalmas bajt okoztam.”
Mérleg 34
-
A 4iG igazgatósága az alaptőke emeléséről döntött
A Németországból érkező befektetést használják fel erre a célra.
Mérleg
-
Végleg elvághatják a Facebook EU-s adatszivattyúját
Írország adatfelügyelő hatósága áprilisban konzultál az EU-s hatóságokkal a végleges döntésről.
Közösségi média 13
-
Lehetetlen feladat elé állítják a tűzoltókat az elektromos autók
Hatalmas biztonsági kockázatot jelentenek az elektromos autók a tengeri szállításra, ezúttal égő Porsche autók példája mutatta ezt meg.
Mérleg 132
-
Feltörték a Netlock rendszerét – kormányzati rendszerek is veszélybe kerülhettek
A hitelesítési szolgáltató termékei révén mélyen bele van ágyazva a legfontosabb magyar közösségi és üzleti rendszerekbe, de még nem látható, hogy mekkora a kár.
Biztonság 7
-
Rövid videók áradata és még több reklám jön a Facebookra
Globálisan is elindult a Reels, amely a leggyorsabb növekedésű formátum – számos reklámmal építenek rá.
Közösségi média 12
-
Gyorsan és jó fizetéssel tudnak elhelyezkedni a bootcamp hallgatók
Az IVSZ – Szövetség a digitális gazdaságért legfrissebb bootcamp auditjelentéséből kiderül, hogy a pandémia felgyorsította az online képzések bevezetését, ami a Budapesten kívül élők előtt is megnyitotta a lehetőséget a karrierváltásra.
Mérleg 28
-
A magyar informatika mérföldkövei az Álmok Álmodói 20 kiállításon
A Neumann Társaság több hónapos, intenzív szakmai részvételével valósult meg a Millenáris Álmok Álmodói 20 kiállításának Infokommunikációs csomópontja.
Mérleg 0
-
Egyesült a 4iG és az Antenna Hungária
A magyar állam képviseletében Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter, illetve Jászai Gellért, a 4iG Nyrt. elnök-vezérigazgatója megállapodtak az Antenna Hungária tulajdonszerzésével kapcsolatos apport és részvényjegyzési szerződés végrehajtásának zárásáról.
Mérleg
-
A Consumer Reports szerint nem kellene erőltetni az autók digitális műszerfalait
Minden eddiginél gyorsabban vesznek át új technológiákat és ötleteket az autógyártók, de a CR szerint ez nem feltétlen teszi boldoggá az ügyfeleket.
Tech 32
-
Visszavetheti a dolgozók fejlődését a tartós távmunka
A távoli munkavállalók 52%-a hátrányt érez a karrierje fejlődésében, a probléma különösen a fiatalokat (18-24 év) érinti.
Mérleg 21
-
Csúszik az Avast felvásárlása
Két európai hatóság jóváhagyására vár a NortonLifeLock, így még nem kerülhet a kezeibe az Avast.
Mérleg 4
-
A tőzsdefelügyeletet támadja Elon Musk
A Tesla és Musk szerint az amerikai tőzsdefelügyelet ádáz zaklatással bünteti az ügyvezetőt, amiért az kritizálja az USA kormányát.
Mérleg 12
-
Újra megbüntették az Apple-t Hollandiában
Az elmúlt hetekben ez már az ötödik alkalom, hogy versenyellenes magatartás miatt szankcionálták a vállalatot.
Mérleg 12
-
Az Egyesült Királyság készen áll a kiberháborúra
A védelmi miniszter szerint a jelenlegi válságban egyértelmű, hogy ki az agresszor.
Mérleg 21
-
Kvantumhálózattal védi a blockchaint a Toshiba
Valójában a JPMorgan, a Toshiba és a Ciena közös projektjéről van szó.
Biztonság 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
gp Djokovic nélkül ugyan, de bő évtizedes kihagyást követően visszatért a TopSpin-széria – itt van minden Grand Slam, de vajon a játéknak mekkora esélye van a világelsői címre?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Problémás a kék szín megjelenítése HDR tartalmakban az OLED kijelzős iPadeken
ma A hiba mindkét új iPad Pro tabletet érinti, az Apple már dolgozik a javításon.
Rekordmagasba lökte az EPYC és a Ryzen az AMD-t
ph Az asztali és a szerverpiacon még sosem mértek ilyen magas piaci részesedést a kisebbik CPU-gyártónak.
A Galaxy A54 és az A34 is megkapta a One UI 6.1-et
ma Európába is eljutott a legfrissebb Samsung felület a két népszerű telefonra.
Alig egy nap múlva végre bemutatkozik az Assassin's Creed Shadows
gp A Red kódnéven futó epizód végre a feudális Japánban fog játszódni.
Teljesen passzív, ipari célú MSI minigép a Tiger Lake-UP3 platformon
ph A két kijelzőt kezelő, többféleképp bővíthető vasat az Intel OpenVINO MI fejlesztőkörnyezethez ajánlják.
Teljes az összecsapott Motorola csúcsmobil tudáslistája
ma A Razr 50 Ultra sebességére nem lesz panasz, az üzemidő viszont még kérdéses.
Pontos dátumot kapott a The Roge Prince of Persia korai kiadásának indulása
gp Némi halasztás után a hónap végén vethetjük bele magunkat a herceg legújabb kalandjaiba.
- Feltörték a PROHARDVER!-es regisztrációmat! (vagy elvesztettem a belépési emailcímemet)
- BestBuy topik
- YouTube
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Samsung Galaxy A54 - türelemjáték
- Cyberpunk 2077
- Elektromos autók - motorok
- Gumi és felni topik
- TCL LCD és LED TV-k
- Autós topik
- További aktív témák...