-
Kódolj a jövődre! – indul a programozás hete
A szakmák 80 százaléka ma már igényel digitális jártasságot – a képességek és a tudás fejlesztését szolgálja a kampány.
Szoftver 4
-
Holnap megint ingyenes lesz a Hipernet
A vállalat leggyorsabb internetszolgáltatását reklámozza október 8-án.
Távközlés 50
-
Az USA többé nem biztonságos
Az Európai Bíróság hatályon kívül helyezte a Safe Harbort, így az amerikai vállalatok kivételezett helyzete már a múlté.
Mérleg 49
-
A túl sok internet magas vérnyomáshoz vezet?
Egy orvosi vizsgálat szerint az extrém internetezés jelentős egészségügyi kockázatokkal jár.
Café blog 19
-
Egy hónap haladékot kapott a Google Oroszországban
A vállalat előzetesen úgy ítéli meg, hogy alaptalanok az orosz hatóság vádjai.
Mérleg 27
-
A Philips okoslámpája szót fogad a Sirinek
Új központi egységet kapott a Philips Hue, ami támogatja az Apple HomeKit okosotthon technológiáját.
M2M 20
-
A Ryanair nekiugrott a Google-nak
Hasonló domének használatával, illetve a cég nevének illegális felhasználásával megtévesztik az utazókat, és ebben a Ryanair szerint a Google is bűnrészes.
Mérleg 23
-
Előnyben a kiberbűnözők – még mindig
A Kaspersky Lab tájékoztatása a Winnti kiberbűnözői csoport tökéletesített támadási platformjáról.
Biztonság 11
-
Újít a Reddit: jön az Upvoted
A közösségi oldal legérdekesebb anyagaiból válogatnak majd. Sem hozzászólni, sem értékelni nem lehet a megjelenő híreket.
Közösségi média 3
-
A virtuális valóság mozi miatt fektetne az AMD-be a Silver Lake
A LiquidVR több díjat is nyert, ez kelthette fel a befektetői csoport érdeklődését.
Mérleg 24
-
Már a magassarkút viselő nőkben sem bízhatunk
A human engineering iskolapéldája az a kínai nő, aki saját magát dobja be céljai eléréséért, eszköztárát pedig ruhaként hordja.
Tech 70
-
Tévézni csak okosan
A három éve indított kampány új elemekkel bővült: szakemberek válogatnak és ajánlanak hasznos műsorokat.
Mérleg 11
-
A lakat kevés a hackerek ellen
A védelemnek széleskörűnek kell lennie, nem korlátozódhat szoftverekre és hardverekre. A tudatosság és a szaktudás is fontos.
Biztonság 13
-
Forgalomban is kipróbálták a Mercedes önvezető teherautóját
Az amerikai tesztek után Németországban is megkezdődtek valós közlekedési viszonyok között a próbák.
Tech 55
-
Vodafone: teljes a budapesti metróvonalak 4G-lefedettsége
A vállalat újra elnyerte a közlekedési szervezetek tenderét is.
Távközlés 94
-
Továbbra is az Apple és a Google a legértékesebb márkák
Az első tízből hat technológiai vagy az internethez kötődő nagyvállalat.
Mérleg 13
-
Jöhet az internetrezsi-csökkentés
Az internethasználat áfájának 27 szálékról 18 százalékra történő csökkentését javasolja Deutsch Tamás.
Mérleg 87
-
17 éves a Google, PISA-bukta, Skylake és DDR3 nem jó barátok
Rengeteg új hadver és tech újdonság mellett a vállalatok világában is volt izgalom.
Mérleg 21
-
Aggódsz a pénzed miatt, de vajon megvéded-e?
A felhasználók csaknem egyharmada semmit sem tesz azért, hogy megvédje online pénzügyi tranzakcióit.
Biztonság 102
-
A halál időpontja nem titok többé
Big data analízissel és egy szuperszámítógéppel 30 napos pontossággal meghatározható a várható élettartam.
Tech 104
-
(Frissítve) Súlyos biztonsági hiba a WinRAR-ban
A javítás kiadásáig fokozott óvatosság ajánlott.
Biztonság 66
-
Sokkal több az előfizető, újabb 47 embert kirúgott az Evernote
Május óta összesen 67 alkalmazottól váltak meg, most három irodát is bezártak. Az átszervezés hátterében a hosszú távú eredményesség áll.
Mérleg 11
-
15 millió T-Mobile hitelkérelmező adatait lopták el
A vállalat hitelbiztosítója, az Experian rendszerét törték fel. Nem csak ügyfelek érintettek.
Biztonság 16
-
Rettenetesen pofára estünk a PISA-felmérésen
Azt nem lehet biztosan kijelenteni, hogy a magyar diákok katasztrofális teljesítménye valóban amiatt van, amire a PISA utal, de hogy nagy a baj, az kétségtelen.
Mérleg 213
-
Mától vezetékes internetet is ad az Antenna Hungária
Az állami tulajdonú vállalat vezetékes internettel és családbarát mobilcsomagokkal egészíti ki MinDig TV Extra szolgáltatását.
Távközlés 59
-
Megalakult a Nemzeti Kibervédelmi Intézet
A Belügyminisztérium a technikai fejlesztések mellett a tudatosság növelését tűzte az új szervezet zászlajára.
Biztonság 30
-
A google.com egy percre kikerült a Google irányítása alól
Egykori Google alkalmazott vette meg a domént, kifizette érte a 12 dolláros regisztrációs díjat, majd egy perc múlva elvesztette.
Mérleg 12
-
Még 90 szakembert venne fel az NNG idén
Az autós navigációval foglalkozó vállalat szeretné hazánkban tartani a fejlesztéseket, ezért folytatja a toborzást.
Mérleg 2
-
Így készült a világ első 3D-ben nyomtatott elektromos hegedűje
A működőképes hangszert egy valódi Stradivarius alapján alkották meg.
Café blog 22
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
gp Djokovic nélkül ugyan, de bő évtizedes kihagyást követően visszatért a TopSpin-széria – itt van minden Grand Slam, de vajon a játéknak mekkora esélye van a világelsői címre?
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
A Princeton újraértelmezte az ultrakompakt hordozható SSD fogalmát
ph A cég terméke ránézésre egy apró pendrive-nak tűnik, de valójában nem az.
Szimpatikusnak tűnik a T Phone új generációja
ma A Telekom saját márkás modelljeinek új generációja jelentős előrelépés az első T Phone-okhoz képest.
A kard és az űr az új Arc meghajtó két fő motívuma
ph A 31.0.101.5518-as csomag három hibával is leszámolt.
Két fontosabb újítással megjelent az iOS 17.5
ma Az EU-ban webről is telepíthetők ezzel appok, illetve bővül a nyomkövetőkre való figyelmeztető rendszer.
Xbox Game Pass [2024] - Az extra májusi lista
gp Az elkövetkező időszakban többek között a Senua’s Saga: Hellblade II-t kapják meg az előfizetők.
Érkezik a Crucial LPCAMM2 memóriamodulja
ph Az új szabványra épülő opció 32 és 64 GB-os verziója árat is kapott már.
Elvörösödik az Xperia 1 VI
ma Újabb kiszivárgott képek, pontosított specifikációk a japán csúcstelefon kapcsán.
- Ukrajnai háború
- Milyen okostelefont vegyek?
- Politika
- Elemlámpa, zseblámpa
- Bambu Lab X1/X1C, P1P-P1S és A1 mini tulajok
- Viccrovat
- Gumi és felni topik
- Hegesztés topic
- Szinte csak formaság: bemutatkozott a Pixel 6 és Pixel 6 Pro
- NVIDIA GeForce RTX 4080 /4080S / 4090 (AD103 / 102)
- További aktív témák...