-
Gyorsan befoltozta a Windowsok PrintNightmare rését a Microsoft
A vállalat még a Windows 7-re is kiadott egy javítocsomagot, mivel a szóban forgó sebezhetőség eléggé veszélyesnek számít.
Szoftver 52
-
Kriptokereskedés miatt zárattak be egy szoftvercéget Kínában
A kínai jegybank rendelte el egy pekingi szoftvercég bezáratását, miután azzal gyanúsították a vállalatot, hogy kriptopénzek kereskedelmében vett részt. Költöznek Kínából a bányászok.
Mérleg 48
-
Banktitok megsértése miatt vizsgálják a Klarna fintech óriást
Nyomoz a svéd hatóság, egy májusi botrány közepette ugyanis a felhasználók más ügyfelek adatait látták.
Mérleg 2
-
Felelősségre vonja a felhasználói tartalmakért a Twittert India
Az indiai kormány szerint a Twitter egyszerűen nem működött együtt az ország új IT-törvényeivel, ezért elveszíti jelenlegi védelmét.
Közösségi média 6
-
Mihez kezd most Jeff Bezos?
Az 57 éves Jeff Bezos hétfőn távozott az Amazon elnök-vezérigazgatói székéből, az Instagram-fiókja alapján azonban nem unatkozik majd.
Mérleg 39
-
Újra figyelmeztette az Apple-t Margrethe Vestager
Vestager felszólította az Apple-t, hogy az ne használja a magánszféra és a biztonság szavakat pajzsként a verseny korlátozásához.
Mérleg 175
-
Ha nagyon lassan is, de tovább bővít a DIGIMobil
Az újításoknak köszönhetően júliustól kezdődően újabb 25, többségében a keleti országrészben található településen vált elérhetővé a szolgáltatás.
Távközlés 15
-
NAV: egyszerűsödik az automatikus fizetési könnyítési kérelmek benyújtása
Új kérelemmel bővült az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) kitölthető űrlapok típusa – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel kedden.
Mérleg 0
-
70 millió dollárt próbálnak kizsarolni a világméretű botrányt okozó hackerek
Biden és a Fehér Ház akár Putyinnak is válaszolna. A Kaseya szerint világszerte maximum 1500 cég lehet érintett, bár pontos becslést nem tudnak adni, a valóság sokkal rémisztőbb lehet.
Mérleg 42
-
35 éven keresztül csalt az adatokkal a Mitsubishi Electric
Az adatokkal való megtévesztés miatt a Mitsubishi Electric ügyvezetője úgy döntött, lemond posztjáról.
Mérleg 11
-
Visszahívják a Porsche elektromos sportkocsiját
Egy rendszerhiba miatt az autók menet közben leállhatnak.
Tech 91
-
Az EB új gyermekvédelmi jogszabályt javasol
A döntést a belügyekért felelős biztos az Európai Parlament hétfői strasbourgi plenáris ülésén jelentette be.
Mérleg 6
-
KSH: fellendült a távközlés az idei első negyedévben
A járvány jelentős hatásokkal járt az iparágban.
Távközlés 0
-
Távozik az IBM elnöke
Jim Whitehurst távozik az IBM elnöki posztjáról, azt azonban nem tudni, hogy mikor, és azt sem, hogy ki váltja őt.
Mérleg 14
-
Arm: inkább az NVIDIA, mint a tőzsde
Simon Segars ügyvezető szerint a tőzsdére lépést is fontolóra vették, de az NVIDIA 40 milliárd dolláros felvásárlása jobban támogatja a brit technológiai munkahelyek megteremtését.
Mérleg 43
-
Bezárt egy svéd áruházlánc a legutóbbi, nagyon súlyos zsarolótámadások miatt
Egy amerikai tech szolgáltatót ért súlyos zsarolóvírus-támadás, ennek következtében többek között egy svéd áruházlánc 800 üzlete is bezárni kényszerült.
Biztonság 113
-
Rövidesen indul a OneWeb műholdas internetszolgáltatása is
Új műholdakat lőtt fel a OneWeb, első körben az északi régiókban biztosítanának ezekkel internetszolgáltatást.
Tech 3
-
NAV: már elérhető az új eVÁM webalkalmazás
Már elérhető a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új eVÁM webalkalmazása – hívta fel a figyelmet a hivatal csütörtökön az MTI-nek küldött közleményben.
Mérleg 93
-
Nem UFO-k: újabb magyar településről lehetett látni éjjel a Starlink műholdjait
Egyre több magyarországi településen számolnak be arról, hogy éjjel nagyon szokatlan látvány várja őket az égbolton. Nem az illetők szeme káprázik, Elon Musk műholdjai láthatóak az éjszakai égbolton – legutóbb Dunaújváros mellett figyelték meg ezeket.
Tech 303
-
Döbbenetesen nagy tendert nyert meg a 4iG
A keretmegállapodás értéke több mint kétszáz milliárd forint.
Mérleg
-
Richard Branson július 11-ére tervezi az űrutazását
Az angol milliárdos július 11-én repül a világűr peremére – idézte a BBC hírportálja a bejelentést.
Tech 15
-
3 hónap alatt közel 62 millió videót törölt a TikTok
Ez elég soknak hangzik, de valójában a platformra feltöltött klipek 1 százalékát sem tette ki.
Közösségi média 1
-
5,4 millió dollárért adták el a World Wide Web forráskódjának NFT-jét
A Sotheby's online aukciójának keretében 5,4 millió dollárért talált vevőre az NFT.
Mérleg 8
-
Elindult a Facebook hírlevél-platformja
A Substack riválisaként indította el a Bulletint, a saját hírlevél-platformját a Facebook.
Közösségi média 4
-
A Texas Instruments viszi a Micron, 3D XPoint memóriákat termelő gyárát
Az üzlet értéke 900 millió dollár, de a memóriagyártó 600 millió dollárért megválik a berendezésektől is.
Mérleg 22
-
Lekapcsolták a hackerek által használt DoubleVPN-t
Állítólag zsarolóbandák használták elsősorban a DoubleVPN-t, amit a hatóságok most teljesen kivontak a forgalomból.
Biztonság 9
-
Elon Musk szerint 30 milliárd dollárra van szüksége a Starlinknek a túléléshez
Musk szavai szerint akár 30 milliárd dollárnyi tőkére is szüksége lehet a Starlinknek, de már az is nagyszerű lesz, ha nem mennek csődbe.
Mérleg 58
-
Közzétették a LinkedIn-felhasználók 92 százalékának adatait
Rengeteg személyes adat, még becsült fizetések is találhatóak az adatbázisban – a LinkedIn szerint nem szivárgásról van szó, csak összefésülték innen-onnan az adatokat.
Biztonság 12
-
A kis értékű, EU-n kívülről érkező küldeményeket is vámkezeli a posta mától
Csütörtökön lép életbe az új uniós áfaszabályozás – közölte a Magyar Posta Zrt. az MTI-vel.
Mérleg 89
-
A kriptocégek már nem mernek regisztrálni a brit hatóságoknál
A hatóságok szigorodó fellépése miatt Nagy-Britanniában egyre több kriptocég vonja vissza a regisztrációját, az egyik nagy brit bank pedig korlátozásokat vezetett be a kriptotőzsdékkel szemben.
Mérleg 2
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
ROG Ally X néven jön az ASUS kézikonzoljának frissítése
ph A fejlesztést a Computexen leplezi majd le a cég, de nagyjából lehet tudni, hogy mit hoz.
Retro Kocka Kuckó 2024
lo Megint eltelt egy esztendő, ezért mögyünk retrokockulni Vásárhelyre! Gyere velünk gyereknapon!
Új Arc meghajtó a görög mitológia alvilágához
ph A 31.0.101.5448-as, WHQL aláírással rendelkező csomag a Hades II-höz kínál profilt.
Multiversus - Így harcol Joker
gp A free-to-pay játék teljes kiadása a hónap végén startol minden platformon.
Redmi Turbo 3-ból készül a Poco F6, megvan a start dátuma
ma Bejelentette a Xiaomi, hogy mikor esedékes a Poco F6 és F6 Pro premierje, a fotón pedig egyértelműen látszik, melyik Redmiből készül az új modell.
A Frontier maradt a leggyorsabb szuperszámítógép
ph Az Aurora azért nagyon megközelítette, de ez nem volt elég a trónfosztáshoz.
Hamarosan konzolokra is elérhető lesz az Eternal Threads
gp 2022-ben kizárólag PC-re kaptuk meg a játékot, amely a hónap végén újabb platformokra is ellátogat.
- Linux - haladóknak
- Masszív előrelépésnek tűnik a Zen 5
- Filmvilág
- Bocsánatot kért az Apple, mert nagyon mellélőtt a legutóbbi reklámjával
- Milyen program, ami...?
- Mr Dini: Mindent a StreamSharkról!
- Ukrajnai háború
- Anyagi katasztrófára figyelmezteti az Apple-t a brit média
- Metal topik
- Programozás topic
- További aktív témák...